Bereznai Zsuzsanna szerk.: Tanulmányok Boldog történetéből és néprajzából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 7. Eger, 1990)

Szántó Lóránt: Fejezetek Boldog község történetéből

A taglétszámtól függetlenül Boldogon is a Magyar Kommunista Párt vezetett, mert Dányi István MKP-titkár kezében összpontosult minden hatalom. Ő volt a Nemzeti Bizottság, a Földigénylő Bizottság elnöke. Kókai János (MKP) volt a rendőrség parancsnoka, Lukács Dezső (MKP) volt a MADISZ titkára, és MKP-tag volt az MNDSZ elnöknője is. Az 1945-ös választásokon mégis a Független Kisgazdapárt szerezte meg a szavazatok többségét, a második lett a Szociáldemokrata Párt és csak a harmadik lett a Magyar Kommunista Párt 17%-os eredményével. 1946. március 6. után nálunk is megalakult a Baloldali Blokk, amely igyekezett ellensúlyozni a Független Kisgazdapárt túlsúlyát. A gazdasági élet megindításában jelentős szerepe volt a Termelési Bizottságnak, amelynek vezetője Ujváry Gyula volt. Szaktudásának és szervezőképességének köszönhették, hogy az igahiány ellenére 1945. május 10-ére - a vizes és aláaknázott területek kivételével — a falu egész határát bevetették, megművelték, így őszre a népnek biztosítva volt a kenyere. Lassanként a kereskedelem is fellendült. Megkezdte munkáját a Hangya Szövetkezet, ezen kívül még 8 kiskereskedő is árusított. A kisiparosok is újra munkához láttak: 3 kovács, 3 kerékgyártó, 5 asztalos, 7 szabó és 4 cipész dolgozott a faluban. Megindult az újjáépítési verseny is. Községünk a megye 2—5000 lakosú községei között a 39. helyen végzett. A Földigénylő Bizottság összeállította az igényjogosultak névjegyzékét ~ 380 főt - és felterjesztette a Megyei Földbirtok Rendező Tanácshoz, ahol 40 főt kihúztak belőle, akiket nem illetett meg a föld (több földjük volt; kereskedők, iparosok, még katonák voltak stb.). 1945. április 2-án a megmaradt 340 igénylő részére 795 kat. h. 981 négyszögöl földet szét­osztottak. Az urasági családok ezt megfellebbezték, továbbá a Növénytermelési Hivatal is igényelt 100 kat. h. "kiváló boldogi földet" növénynemesítő üzem céljára. így végül is sok huzavona, fellebbezés után 320 igénylőnek 629 kat. h., 10 gazdasági családnak 47 kat. h. és a Növénytermelési Hiva­talnak 100 kat. h. földet mértek ki. Az ellentétek azonban még a termés betakarításakor is érződtek: nem mindig az vitte el a termést, aki vetette. A Földigénylő Bizottság nemcsak a földosztással foglalkozott, hanem a termelést is segítette: traktort igényelt, romos gazdasági épületeket

Next

/
Thumbnails
Contents