Bereznai Zsuzsanna - Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bükk-vidék népi kultúrájából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 6. Eger - Miskolc 1988))

Viga Gyula: Legeltetés és pásztormigráció a Bükk hegységben

az állatállomány és a takarmánybázis eltérő kapcsolódási formáinak tükrözői.

3 Amíg azonban az etnológia, illetve az európai néprajzi irodalom a pásztorkodás különböző formáit annak alapján különíti el, hogy a legelő állatcsapatok milyen időközönként és milyen módon keresik fel a legelőket, s nagy figyelmet szentelnek az ezzel kapcsolatos időszakos migrációnak, addig a magyarországi kutatásban csak az utóbbi évtizedekben fordult a figyelem e kérdések felé. A magyar pásztorkodási irodalomban elsősorban Földes László és Szabadfalvi József kutatásaiból ismerjük azokat a migrációs formákat, amelyek révén a különböző adottságú, gyakran eltérő gazdálkodást folytató tájak népe között zajlott a „javak" e sajátos cseréje: az állattartó vidékek jószágállománya felélte a másutt rendelkezésre álló takarmányfölösleget.

4 Bár a kutatás a pásztormigrációt az extenzív állattartás jellemző jegyének tartja, e vonatkozásban számos terület feltárásával adós ma még.

5 Jelen előadás a Bükk hegység pásztormigrációjának néhány, jellemzőnek vélt jegyét ismerteti, rámutatva e kérdésben is a két szomszédos nagytáj, az Északi középhegység és az Alföld hagyományos népi kultúrájának kapcsolatrendszerére, azok összefüggéseire, utalva azokra a jelenségekre is, amelyeket a középhegységi zóna pásztorkodásában általánosnak tartok. A Bükk hegység népének lényegében hasonló feltételek álltak rendelkezésére az állattartáshoz, mint az Északi középhegység más tájain. A falvak kis határa, a dombos, hegyes felszín, az erdőtakaró itt is erőteljesen behatárolta a hagyományos gazdálkodás lehetőségeit. Ha azonban közelebbről szemügyre vesszük a Bükk hegység táji adottságait, akkor lényegesen differenciáltabb képet kapunk, s számolnunk kell speciális adottságokkal is. A hegység déli lábától indulva, észak felé haladva, keresztül a 3. A magyar szakirodalomban összefoglalóan: Szabadfalvi József 1970. 58-75. és 162-178.; Paládi-Kovács Attila 1979. 24-56. 4. A teljesség igénye nélkül: Földes László 1957. 149-156.; Földes László 1968. 231-246.; Földes László 1982. 353-389.; Szabadfalvi József 1968. 55-84.; Szabadfalvi József1912. 128-133.stb. 5. Földes László már 1957-ben kísérletet tett rá, hogy-elsősorban lengyel, szlovák és román példák alapján - meghatározza a magyar pásztorkodás, elsősorban juhászat típusait. Vő.: Földes László 1957. 149-156. Altalános érvénnyel ezt máig sem végezte el senki, a számos regionális monográfia nem pótolja a tipológiát. Kivételt képez: Földes László 1960. 437-453.; Paládi-Kovács Attila 1983. 71-80.