Bereznai Zsuzsanna - Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bükk-vidék népi kultúrájából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 6. Eger - Miskolc 1988))

Viga Gyula: Legeltetés és pásztormigráció a Bükk hegységben

déli, melegebb klímájú, dúsabb vegetációval rendelkező oldalon, fel a fennsíkig, majd lefelé haladva a hidegebb, mostohább földrajzi adottságú északi oldalon, változatos lehetőségét találjuk a pásztorkodásnak, a jószág legeltetésének is. A különböző adottságú kistájak között e vonatkozásban is sajátos kiegyenlítődési folyamat zajlott, amint erre a hagyományos kultúra más területein már rámutattam.

6 Amíg az Alfölddel érintkező, déli sávban még aránylag kiterjedt legelők vannak, addig a hegység belsejében a legeltetés jobbára az erdőkben zajlott. Itt a falvak többsége irtvány, melyek népe folyamatos harcot folytatott a növénytakaróval határak bővítéséért, termelési feltételeinek javításáért. Nemcsak a Bükk hegység területén, de a középhegységi zóna egészében lényegében az erdei pásztorkodás volt jellemző.

7 Több tényező befolyásolta az erdei legeltetés feltételeit is. Ezek közül első helyen kell említenünk a bükki erdőségek birtoklásának kérdését. A XVIII. század utolsó harmadától a hegység belsejének jelentős része a kincstári koronabirtok része volt, ahol tudatos, magas szintű erdőgazdálkodás folyt.

8 Mivel a kincstári uradalom állatokat nem tartott, hanem a területén fekvő falvak népe végezte számára is a fuvarosmunkát, így elsősorban ezen települések jószágállományának biztosított legelőterületet, bár a kincstár jelentős erdei haszonvételei közé tartozott az erdei legelők és a makkos tölgyesek bérbeadása is. A XIX. században ugyan még szinte korlátlanul legeltették az állami erdőket, azoknak a településeknek, amelyeknek legeltetési joga volt, űri. váltakozó legelőket jelöltek ki, hogy az egyes területeket érő károkat lehetőleg csökkentsék, s biztosítsák a faállomány utánpótlását.

9 Az így legeltetett részeket időnként felújították. Általános elv volt azonban, hogy a telepítés után 25 évig nem lehetett legeltetni az erdőrészeket, s pihentetni kellett azokat a vágás előtti években is. Jól megfigyelhető, hogy a kincstári erdészet folyamatosan igyekezett összeszorítani a legeltetett területeket, s igyekezett mindinkább megvédeni az erdőket az állati kártételektől. Ennek végső állomása az volt, amikor századunk elején ún. összevont legelőket jelöltek ki, amelyeken kí6. Viga Gyula 1983. 113-121. 7. Paládi-Kovács Attila 1965. 42. Vö. még: Andrásfalvy Bertalan 1976-78. 95.; Paládi-Kovács Attila 1979. 35-52. 8. Szilas Géza-Kolossváry Szabolcsné 1975. 140-175. 9. Szilas Géza-Kolossváry Szabolcsné 1975. 148.