Petercsák Tivadar szerk.: Mezővárosi kultúra Heves megyében (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 3. Eger, 1982)

Csiffáry Gergely: Az egri szűrszabó iparról

C s if far y Gergely AZ EGRI SZÜRSZABÓ IPARRÓL Korreferátumomban két kérdésről kivánok szólni. Elsőként az egri szűr szabócéh kezdeti történetéről, majd a második részben a helyi szürszabók XIX. századi jellegzetes termékéről az egri cifraszürről. Ez a rövid kiegészítés viselettörténeti adataival kapcsolódik az egri népviseletről elhangzott előadáshoz. A szürszabó mesterség hasonlóképpen a magyar szabó, a magyar szűcs iparhoz azt bizonyítja, hogy nem honosodott nyugati iparág, hanem ősi, a háziiparból kifejlődött mesterség. A köznép számára dolgozó magyar szűcs és magyar szabó elnevezések is azt bizonyítják, hogy ezek az iparágak a közfelfogás szerint csakugyan magyar eredetűek nem ugy, mint az uri rend számára dolgozó német szűcs, német szabó. A szűr a magyar nép egyik legősibb és legkedveltebb, népdalokban leggyakrabban emlegetett ruhadarabja. Kizárólag férfiak viselik; leginkább a pusztázó nép, de ünnepi díszruhája a falusinak is, ahol még végképp ki nem ment a divatból - irja Györffy István. Ha az uri rend ruhájával vetjük össze, rendeltetésében legjobban a felöltőnek felel meg. A nép azonban felöltve jóformán sohasem viseli, hanem csak vállravetve. Igy az ujja eredeti jelentőségét elveszítette, ezért bekötik vagy bevarrják. A szűr kettős jelentésű szó. Jelenti egyrészt az anyagot, a szürposztót, mig ugyancsak szűrnek nevezett kabátféle felső ruhát. Legkorábbi magyarországi említése 1395-ből való a Besztercei Szójegyzékben, s jelentése szürke posztó. A szűr szó feltételezhetően szláv eredetű, s ott éppen ugy, mint a magyar nyelvben eredetileg szürke posztót jelentett.