Petercsák Tivadar szerk.: Mezővárosi kultúra Heves megyében (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 3. Eger, 1982)

Orosz István: A mezővárosok észak-magyarországi típusai

Orosz István A MEZŐVÁROSOK ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TÍPUSAI A mezővárosok története a Kárpát-medence múltjának egyik legizgalmasabb, sok problémát felvető s jelentőségének megfelelően máig sem eléggé vizsgált területe. Pedig a mezővárosi kutatás nemcsak a gazdaság- és társadalomtörténetnek, de a néprajznak, településföldrajznak, szociológiának, településtörténetnek is kedvelt területe volt a múltban s az napjainkban is. Ha egy jellegzetes magyarországi körzet az Északi-Középhegység és az Alföld találkozásánál kialakult, a történeti Nógrád, Heves, Borsod, Zemplén, Ung és Bereg megyék területén található mezővárosok tipusát kivánjuk legalább főbb vonalaiban meghatározni, nem tekinthetünk el a történeti Magyarország mezővárosi fejlődése során kialakult formák és tipusok - legalább utalásszerű - megemlítésétől. Ennek egyik legfőbb nehézsége abban van, hogy az eltérő kutatási metodika, a jelenségek megközelitésének olykor homlokegyenest ellentétes formája miatt még arról sem beszélhetünk, hogy a mezőváros fogaimi körülhatárolásában azonos nyelven beszélnének a különböző tudományszakok eltérő indíttatású kutatói. A mezővárosok múltjának feltárásában legnagyobb hagyománya kétségtelen a történeti-jogtörténeti megközelítésnek van, amely szerint a középkori forrásainkban a latin oppidum szóval jelölt településeket a különböző mértékű privilégiumok különböztették meg az alacsonyabb szintű településektől, a posse s si óktól, a jobbágyfalvaktól. E privilégiumoknak három nagy tartóoszlopa volt: a vásár- és piactartás joga, a földesúri adózás előnyösebb rendszere és a belső irányításban érvényesülő több-kevesebb autonómia. Attól függően, hogy e három elem közül melyiket tekintették a legfontosabbnak, a mezővárosok történetének kutatói