Petercsák Tivadar szerk.: Mezővárosi kultúra Heves megyében (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 3. Eger, 1982)

Orosz István: A mezővárosok észak-magyarországi típusai

ve lés donto szerepét tartotta a mezővárosi lét legfőbb meghatározójának. A mezőváros valójában mezőgazdasági város, azaz parasztváros értelemben szerepel Erdei Ferencnél is, aki az alföldi tanyás városokban, mint őstermelő városokban a nyugateurópaitól eltérő magyar város tipusát vélte felismerni. Véleményünk szerint a ma még meglehetősen eltérő néprajzi, településtörténeti és településföldrajzi felfogások összehangolása nem reménytelen feladat, ezt azonban anélkül kell megtenni, hogy a mezővárosok kutatásának történeti aspektusát feladnánk. Ha a történeti megközelitésből indulunk ki, azt kell megállapítanunk, hogy a mezővárosok, mint sajátos jogállású, termeléstechnikai és társadalmi szempontból különleges képződmények a XV. században tettek szert először nagy jelentőségre, mert átalakították a korábbi gazdasági és települési szerkezetet, társadalmi struktúrát, népességeloszlást, igazgatási rendszert. Eredetük azonban legalább a XIII. századra nyúlik vissza s elválaszthatatlanul összekapcsolódik a paraszti árutermelés kibontakozásával, a jobbágyok szabad költözésének törvénybe iktatásával, a piacviszonyok fejlődésével és sok más nagy horderejű gazdasági és társadalmi változással. Mályusz Elemér, Bácskai Vera, Fügedi Erik és mások eredményeit abban az irányban lehet továbbfejleszteni, ha feltárjuk a piacközpontok továbbfejlődésének útját, tisztázzuk azt a folyamatot, amelynek során egy sor uradalmi központ mezővárosi jogállást szerzett. Aligha követhetjük Csánki Dezső elképzeléseit, aki minden piactartó, vásáros helyet oppidumnak tekintett, akkor is, ha egyéb privilégiumai nem voltak. Az lehet célravezető, ha a mezővárosi privilégiumok három nagy csoportját, a vásártartási jogot, a kedvezőbb, többnyire taxás földesúri adózást és az igazgatási autonómiát egységben szemlélve próbáljuk megállapítani, mely településeket tekinthetjük mezővárosnak. E hármas követelménynek megfelelő közösségek száma minden bizonnyal kevesebb lesz a Csánki által becsült 800-nál. E történeti aspektusú vizsgálatban, amire legutóbb jó példát nyújtott Szabó István, az alföldi kertes, tanyás város nem lesz "a mezőváros" vagy "a magyar város" tipusa s nem is vezethető le a magyarság nomád szállásaiból, de egy nagyon jellegzetes speciális csoportja és tipusa marad a sokirányba szerteágazó