Kriston Vizi József szerk.: Tanulmányok a Bükkalja néprajzából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében Eger, 1992)

helyiségben, a másikban, szalmán aludtak a munkások. Külön szobában voltak a nők, külön a férfiak. A kövekező években már építettek munkásszállást a rizsföldek mellé, hogy közelebb legyenek a munkahelyhez. Itt már ágyon aludtak és ágyneműt is kaptak. Az élelmezést, viszonylag kevés térítés ellenében (8-9 Ft naponta) a gazdaság adott. Szakácsnőt nem vittek magukkal. A reggeli kávé, szalonna vagy gyümölcsíz. Az ebédet teherautón vitték ki a föld szélére, krumpli, káposzta, bab, hús váltotta egymást. A vacsora a központban volt, általában sűrű éltei: bab, paprikáskrumpli. Ezen kívül szinte minden este sütöttek maguknak halat, hiszen a főcsatornába hirtelen leszaladt a víz, sok hal a rizsföldön maradt a sekélyebb vízben, könnyen meg lehetett fogni. A munkahely, munkacsoportok, a munka menete. A rizsparcellák igen különböztek egymástól. Volt amelyik jobban lejtett, jobban kiszáradt, de néha féllábszárig ért az iszap. A terméshozam is változó volt. Az új tábla terem legtöbbet, harmad-negyed évre már kiéli a földet, silány lesz. Egy-egy rizsparcellát általában tízes csoportokba osztva arattak. Rokonok, szomszédok dolgoztak együtt, de gyakran családonként vállaltak egy területet. Ha a rizs gyorsan ért, hamarabb pergett, több volt a szemveszteség. Ezért nagyon gyakran, még vacsora után is dolgoztak. Sokan azért mentek ki még éjszaka, a holdvilágnál is, hogy mennél többet keressenek. A rizsaratás igen nehéz munka. Az adatközlők egyöntetű véleménye szerint sokkal több erőt kiszed az emberből, mint a legforróbb nyárban végzett búzaaratás. A sűrű táblákat csak sarlóval lehetett aratni, a silány, gyéren kelt vetéshez volt jó a kasza. Hátrafelé haladva, kis nyalábonként sarlózták a rizst. Két-három nyaláb fért a hónuk alá, amit ráterítettek a tarlóra^ hogy száradjon. Nedves, iszapos talajon magasabb tarlót kellett hagyni, hogy a ráfektetett rizscsomók ne legyenek nedvesek. Két-három nap múlva lehetett a kiszikkadt csomókból kévét kötni. A rizskéve kb. felényi, mint egy búzakéve. Gyékényből vagy muharból csavartak kévekötelet. 15-20 rizskévét tettek egy csomóba kalásszal fölfelé szép egyenes sorokban, amit a gazdaság hordatott be a cséplés helyére, ha eléggé felszikkadt a talaj. A sok hajlongás a derekukat és lábukat vette igénybe, a kalászok erős markolásától gyakran bedagadt a csuklójuk. A kaszás aratás már könnyebb volt. Különösen az haladt jól vele, aki odahaza már kendert is aratott, mert a munkatempó hasonlított. A kaszanyélre csapót is kötöttek, így a rizs szép rendre dűlt. így száradt néhány napig, majd vasvillával rudasokba, petrencékbe raktár, mint a szénát, s utána szállították a cséplés helyére. A munkabérüket a learatott terület nagysága után kapták, s nem a termésmennyiség után. így aztán az járt jól, aki ritkább területet kapott, jobban haladt vele, mint a sűrű, jó termésű helyen. A sarlós aratásért viszont magasabb munkabér járt, mint a kaszásért. Ez természetes is, hiszen sokkal nehezebb is