Kriston Vizi József szerk.: Tanulmányok a Bükkalja néprajzából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében Eger, 1992)

A fül jobb oldalától bal felé haladva egyenként minden karót fölhajlít a formáig, és madzaggal felhurkolja ("felfűzi") rá. A hátrész középső karóját is ketté hasítja, hogy páratlan számú legyen a karó. (Itt 5+7+5+6=23) Ekkor még kicsit alakít rajta, hogy "csinos" legyen; és néhány "mesterfogással" könnyíti a további munkáját. (Pl.: Néhány karó két oldalából egy-egy kicsit "kinyés", homorúvá tesz, hogy könnyebb legyen kezdeni a fonást. A csücsköknél is kicsippent egy-egy kis darabot, hogy szépek legyenek a kosarak.) Majd keze ügyébe teszi az előkészített (egyengetett, áztatott...) szálvesszőket, s a fenékállástól megindulva kezdi fűzögetni, fonni a felhajtott karók közé. Ekkor a két combja között tartja, vigyázva, hogy meg ne nyomja (el ne állástalanítsa). Egyszer benn, egyszer kinn fut a fessző. Az első 2-3 sor alakítása a legfontosabb, mert még ez is befolyásolja a kosár alakját. Ha a vessző elfogy, akkor ugyanúgy mint kezdéskor a karó alá dugja a következőt (Kb. 6-7 cm-re vissza az előző szál alá, hogy a toldás ne "látszódjon", a "fennmaradót" a kosár belsejében hátrafelé letöri. Lehetőleg úgy, hogy minél kisebb csonk maradjon.) Közben időnként egy nagy kést a karók közé illeszt, és fonákjával ütögeti a befont szálvesszőket, szorítja a sorokat. Arra is vigyáz, hogy ha a karón valami hiba van, azt a következő sorral eltakarja. Végig fonja egész a formáig, s következik a beszegés. Akkor a formát leoldja és az utolsó szálvesszősorra ráilleszti körbe a rámát. Kívülre kerül a külső ráma, belülre a belső. (A ráma nem más, mint egy vessző pontosan keltéhasítva, a háncsrésztől szépen megkaparva, belső felén pedig meghúzva.) Úgy iparkodik, hogy a ráma pont a szegesre kerüljön. (A beszegés azt jelenti, hogy az utolsó sor után a kiálló karórészekről két oldalt lefarag, és minden másodikat ellenkező irányba, ki-be, az utolsó 2-3 vesszősor alá visszadug. Ez a kapocs.) A ráma alá fűzi be a szegőléket (A szegőlék az mésszel megfestett vesszőszál), és keresztbe ráfűzi a rámát. A fül egyik szárától kiindulva egyszer jobb, egyszer bal irányba körbefűzi. így erős lesz a kosár teteje, és szép "x" forma díszt mutat a festelt szál. A különböző nagyságú hátikat ugyanígy készíti, csak kevesebb vagy több karóval indul, a fül és a forma nagyságától függően. A "kishátit" 3-3 karóval, a "vékását" 7-7 karóval kezdi. Van aki a kezdő karókat kávának nevezi. így elkészítve piackész a termék. A vásárló felmadzagolja, és úgy viszi. Hasonlóan készül a kofakosár-fon ás is, és a garabó is, csak azoknak más a fenékállása, és más a kosár alakja is. A kofakosár 40-50 cm hosszú, 25-35 cm széles, és ugyanolyan magas ovális alakú kosár. Középen van a tetejéből alig kiemelkedő fogója. Két oldalról lehet pakolni bele. A garabó szögletes, fedeles kosárka. Alapanyaga mindnek a mogyoró.