Kriston Vizi József szerk.: Eredmények a Mátraalja néprajzi kutatásában (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 2. Eger, 1982)
Selmeczi Kovács Attila: Csűr- és udvarközösségek a palócoknál
dok kapták meg, ha erre sor került, A lakások elfoglalásának sorrendje szigorúan követte a fiútestvérek születési sorrendjét. Vagyis az első toldaléklakásba a legidősebb testvér költözött, a következőbe a fiatalabb és így tovább. Kivételt egyedül a legkisebb fiúval tettek. Ugyanis az ő számára nem építettek önálló lakást, hanem a szüleivel egy házban lakott továbbra is, ő gondoskodott róluk. Ennek fejében az apa halála után örökölte a szülői házat. Ha előbb megnősült, családot alapított, akkor a fiatalok és az öregek együtt laktak. Az első házban tehát a szülők haláláig rendszerint két család élt együtt. - Az olyan hosszúudvarokban, ahol még a rokonság lakik, egy évtizede is több helyen találkoztam azzal a sajátos renddel, hogy az első házban a legkisebb testvér,' az utána következőben pedig a legidősebb testvér vagy annak leszármazottai laktak. A lakások megosztásának ezt a rendjét még akkor is követték, ha csak két fiú örökölte a vagyont és a közös portán maradtak, A hosszúudvaron lakó családok az állataik számára mindannyian külön épületet készítettek. Szabályszerűnek tekinthető az a közös udvar, amelyen a lakóházsort, vagyis a hosszúházat ugyanannyi istálló követi egymás mögött, mint amennyi a lakások száma. Az 5-6 méter hosszúságú istállók egy sorba építése a lakóépületekkel, tovább növelte a közös udvarok sajátos épületsorának hosszát. Az önállósodott kiscsaládok is igyekeztek