Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)
B. Gál Edit: Az Orczy-kert története
Valószínű tehát, hogy 1827-ben ezt az egykori kapubástyát átépítették, míg a másikat - nem lévén többé semmi funkciója - lebontották. Helye azonban még az 1867 körül készült kataszteri térképen jól látszik. Erre az átépítésre lehet következtetni a gloriett földszinti részének robosztusságából. Felmerül a kérdés, hogy az építmény(ek) nem kapcsolható(k)-e az egykori majorsághoz? Erre csak falkutatás adhat választ. Az épület felújítása során az emeleti betonpadlót felverve előkerült az eredeti farönkökből" összeácsolt fedés, amelyhez hasonló a főtéri Grassalkovich-ház felújításánál is látható volt A gloriettek az angolparkok kedvelt látványelemei. Szolgálhattak kilátóként (pl. esetünkben a keleti nyitott tetejű pavilon), vagy pihenő, hűtőző helyiségként is. Az 1940-es évek elején még az eredeti lépcsők vezettek a gloriettek emeletére. A DNy-i fedett épületbe - a visszaemlékezők szerint - külső, „fordított S" alakú lépcsőn lehetett felmenni. Az emeletes gloriett eredeti lejárata. Mivel mind fölső, mind alsó korlátja kissé ívelt, ezért emlékeztek úgy, hogy fordított „S" alakú volt. 1826-ban a keleti kertkapu mellett új, nyitott tetejű, teraszos kilátót emeltek. A XIX. századi átépítéshez készült látványrajzon mindkét gloriett megjelenik, bár a keleti esetében a