Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)

B. Gál Edit: Az Orczy-kert története

rajzoló nyitott, de kupolával fedett kerti épületet ábrázolt. Nincs rá adatunk, hogy a kupola valóban megépült-e. A legkorábbi felvétel csak e század elejéről való, s akkor az építményt kupola nélkül, kor­láttal körülvett terasszal mutatja. A keleti teraszra belső csigalépcsőn, csapóajtón keresztül lehetett felmenni. Kapuk és kerítések: A terület déli oldalán, az épülettől azonos távolságban jobbra és balra két nagykapu nyílt a kertbe, pillérein egy-egy előrelépő oroszlánnal, amelyek - az eddig megjelent irodalmak szerint - a pesti szobrász, Uhrl Ferenc alkotásai. Az „oroszlános-kapukon" egy-egy ková­csoltvas lámpa világított. A Ny-i kapu pillérén darabjai még ma is láthatók, a K-i kapuról azonban teljesen eltűnt, csak felfüggesztésének helye maradt meg. A két kapu közül igazán a keleti volt használatban, hiszen ez vezetett a kastély főbejáratához, míg a nyugatit általá­ban zárva tartották. A keleti, illetve ... a nyugati kapu a lámpatestekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents