Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)

Veidner Tibor: Gyöngyös város gazdaságpolitikája a XVIII. század első felében

ni. Gyöngyös gazdaságpolitikai fejlődése és korképe a XVffl. század elején Gyöngyös és környékének gazdaságtörténetét visszavezethetjük egészen az ókorba, a kő-, bronz- és vaskorszak világába, az írott emlékű görög-római korba, a hun és avar uralomra. Hiányos adalékokból, továbbá az általános kortörténeti viszonyokból és a későbbi tények alapján való visszakövetkeztetéssel, mint ahogyan az archeológus egy szegletkőmaradvány faragásából, egy oszloptöredék figurájából a tudás és képzelet erejével rekonstruálja az építmény valószínű képét, úgy lehet néhány vonással megrajzolni Gyöngyös honfoglalás előtti gazdaságtörténetét. A különböző korszakokból fennmaradt eszközök eszerint nem mások, mint az itt tanyázott barbár földművelő népek életének kezdetleges gazdasági szerszámai. Az öszszes adat arra vall - írja Dezséri Bachó László - hogy már az Árpád-kori gyöngyösi lakosság fő foglalkozása szőlőművelés és bortermelés volt, melyet az egri püspökség buzgalma intenzívvé igyekezett emelni. A honfoglalás utáni Gyöngyös első négyszáz esztendeje folyamán az Aba-nemzetség és rokonainak, a fejedelmi származású Csobánka-család tagjainak magántulajdona, falu jellegű jobbágytelepnek képzelhető el. Azonban különb korának egyéb jobbágytelepeinél, mivel az úr szálláshelye és uradalmi középpontja volt. Az Árpád-kori mezőgazdaság mellett jelentős foglalkozási ág az ipar és kereskedelem is. A kőfaragó iparágak közül legnagyobb virágzásnak a malomipar örvend, de bizonyos ágai, a kőfaragó-, varga-, szabóipar ugyancsak fejlett. Kétségtelen, hogy a kereskedelem is élénk volt, mivel Lengyel- és Oroszország felé irányuló forgalom fő vonalán feküdt, ahol előbb őseink, később a tatárok törtek be az országba. Ez a fontos útvonal biztosította az utolsó Árpádok alatt megszervezett kereskedelembe való bekapcsolódását bortermelése révén. A Csobánkák hatalma a király ellen lázadó Csák Máté szövetségével a Rozgonyi csatában (1312) leáldozott. Róbert Károly a felkelők javait elkobozta és az egész Heves megyei Csobánka-birtokot hűséges alattvalójának, Tamás vajdának adományozta, aki „alázatosan könyörgött és tiszteletteljesen esedezett, hogy nagyságunk szokott kecsessége szerint egyik örökös birtokának, mely Gyöngyösnek neveztetik, s Hevesújvár megyében van, oly szabadságot, vagyis szabadsági kiváltságot adni méltóztatná millenekkel budai polgáraink vagy jövevényeink alapításuk kezdetétől fogva használva élnek, hogy az is hasonlóképen falerősítésekkel körülvétessék, tudniillik tornyokkal, vívóhelyekkel, bástyákkal és egyebekkel, melyek Gyöngyös építendő várának (castri) és erődjének (castelli) erősségéhez kívántatnak."* Az 1335. november 25-én kiadott kiváltságlevél kettős jelentőségű volt. Egyrészt a városi rangra emelte, másrészt a jobbágylakosságot a társadalmi és jogi rendszer létráján egy fokkal feljebb vitte, a nemesi rend és jobbágyság között elhelyezkedő polgárokká léptette elő. A jobbágyság sok tekintetben felszabadult a földesúr eddigi gyámsága alól, megszületett a tulajdonjog, melynek következtében a polgárság birtokába ment át a város belső területén fekvő ház és az addig is művelt földnek egy bizonyos része. Tehát a gazdaságpolitikai szempontból oly fontos szabad munkatér, az egyes foglalkozási ágak saját kebelükön belül szervezkedése, a magántulajdon léte a királyi privilégium nyomdokába lép. Ezáltal lett kulcsos város, ellátva védfalakkal, tornyokkal és kapukkal. A XV. és XVI. század mezőgazdasági terményei között most is első helyen áll a szőlő, folytonosak az erdőirtások, ezzel párhuzamosan az új betelepítések. A lakosság jelentékeny része a földművelésen kívül iparral foglalkozott, mely eddig nem látott méreteket öltött. A jobbágyság megszűnt, helyébe a polgárság lépett. Magának a lakosságnak kellett saját érdeBOROVSZKY Samu: Magyarország vármegyéi és városai 112.