Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)

Bolgár Dániel: A „vidéki" társadalmak iskoláztatási stratégiái, avagy a gyöngyösi gimnázium nem gyöngyösi diákjainak társadalomtörténeti megközelítése (1938-1948)

A járáson kívül eddigi fejtegetéseinkben szinte ismeretlen foglalkozáscsoportot kell még számba vennünk, azaz a fizikai munkából élőket vagy alsóbb szintű alkalmazottként dolgozókat, akiknek kereseti lehetőségei vajmi kevés esélyt nyújtottak a járáson kívül a gimnáziumtól mért távolság leküzdésére, de a város környékén már mód nyílt erre. Mindazonáltal itt is szűk rétegről van szó, mert a 19 „jelöltből" ki kell zárnunk két, csupán harangozóként jelzett személyt, mert tudjuk, hogy megélhetésüket valójában földműveléssel biztosították,

234 két pálosvörösmarti kőműves segédet is elhagyunk a vizsgálatból, hiszen tudjuk, náluk más speciális tényezőket kell az iskoláztatás vizsgálatánál figyelembe venni, egy községi kézbesítőről kiderül, hogy „mellékkeresetként" kocsmája van vagy kocsmárosként dolgozik, az egyik egykori csendőr tiszthelyettes nyugdíján kívül kereskedést tulajdonolt, szikvízüzemet bírt és 10 holdon gazdálkodott.

235 Ezúton pusztán 13 személy marad ebben a csoportban, akik nem biztos, hogy ténylegesen ide sorolandók, csak hasonló adatokat nem tudtunk róluk gyűjteni. Köztük a legnagyobb „tömeget" a kőbányászok 4 fős köre adta, akik közül hárman a gyöngyössolymosi követ fejtették, majd a karhatalom nyugdíjas

236 tiszthelyettesei következnek 3 fővel (2 csendőr, 1 rendőr), és ugyancsak 3 fő vallotta magát munkásnak. Fontos, hogy a legkevésbé megbecsült foglalkozásként ismert cselédi, különösen cselédnői állást csupán egy anya töltötte be, de anyagi bázisának minőségét megítélhetetlenné teszi, hogy özvegy volt. Az itt tárgyalandó tanulók tandíjfizetését és tanulmányi eredményét vizsgálva ugyan nagy haszonnal kecsegtetne a két változó korrelációjának számítása, ám az összesen erre alkalmas 10 megfigyelés ettől visszarettent minket. A két értéket külön vizsgálva láthatjuk, hogy a tanulmányok minősége közel negyed jeggyel az átlagos szint felett van, tehát az alsóbb néprétegek valóban csak a szellemi képességekben való biztos meggyőződés után küldték gyermekeiket a gimnáziumba, mely „empirikus vizsgálatot" természetesen megint csak az elemi egy-két éves kitolásával gondoltak véghezvinni. A tandíjfizetés valamivel több, mint 50 P, ami - eddigi tapasztalásainkhoz mérve - nagyon erősen, 20 P-vel az átlag alatt van, nyilván a vagyoni helyzet bizonytalanságának összetett jelensége révén. A probléma az, hogy ezen megállapításaink inkább csak igazolják erről a népességtömegről alkotott sztereotípiáinkat, mondhatni megmutatják, hogy jól készítettük a tipizálás ezen részét, de a kapcsolódó források hiánya okán nem sok újat tudtunk meg róluk. IV. Zárszó helyett A dolgozat tényleges és végső lezárásától azért kell eltekintenünk, mert a gimnázium diákságának legnagyobb hányadát, vagyis a Gyöngyös közigazgatási határán belül lakókat, azaz a városban és a Mátrában élőket terjedelmi korlátozások, a nem kiforrott eredmények és a városiasságból adódóan az eddigiekhez képest merőben különböző fogalmi bázis miatt a jövőben kívánjuk tárgyalni. Mindez azonban nem teszi lehetetlenné, hogy munkánk elején feltett kérdésünket megválaszoljuk, azaz a nem az intézmény székhelyén élő tanulók és családjaik iskoláztatási stratégiáját, annak különböző fajait felvázoljuk. Az eddigiek során javarészt falusi társadalmak 234 Az anyakönyvek és Molnár József elmondása alapján. 235 LADÁNYI Miksa 1936. 363.; 587. 23é Egyébként az összes adatbázisban szereplő csendőr nyugdíjas volt, mivel szolgálati idejükre a szabályzat nőtlenséget írt elő (RÉVAI NAGY LEXIKONA 1912. 46.), így gimnáziumba kerülő gyerekeik is de iure csak ennek befejeztével születhettek.