Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)
Bolgár Dániel: A „vidéki" társadalmak iskoláztatási stratégiái, avagy a gyöngyösi gimnázium nem gyöngyösi diákjainak társadalomtörténeti megközelítése (1938-1948)
és családok iskoláztatási stratégiájáról próbáltunk képet nyújtani. Ennek során szinte mindvégig emancipációs törekvéseket szemlélhettünk meg a kínálat nyújtotta helyek betöltésében és a városi lakossághoz viszonyítva. Az említett emancipációnak egyetlen típusát vizsgáltuk, aminek terepe a gimnázium, eszköze az itt szerezhető bizonyítvány vagy kiteljesült esetben az érettségi volt, míg közegének az iskolahasználat meglehetősen régen bejáratott módja: az oktatás mint mobilitási csatorna tekintendő, ebből adódóan a cél értelemszerűen a társadalmi emelkedés volt, úgy is fogalmazhatunk - Karády Viktor szavait felhasználva 237 -, hogy az emancipáció célja az öröklött társadalmi tőkefajtákban jelentkező hiány felszámolása volt az iskolában megszerezhető tőkefajták segítségével. Ennek az emancipációnak két alaptípusát különíthetjük el kidolgozóik szerint: az individuális (pl. a szántóművelő falvak gazdái, a Heves megyében és a járáshatáron kívül élők) és kollektív (pl. Vámosgyörk, Pálosvörösmart, a szőlőművelő falvak gazdái) stratégiákat. 238 Előbbi általában a diák gimnazistává válásának előfeltételeként családjától valamilyen elitfunkciók betöltését kívánja meg, melyek közt leggyakoribb egyértelműen a helyi társadalomból való vagyoni kiemelkedőség, de jellegzetes a falusi hatalmi pozíciók birtoklóinak fokozott jelenléte is. Általános jellemzője ennek a típusnak, hogy statisztikailag sikertelennek tűnik, mert meglehetősen kicsiny körre terjed ki, ám az egyént tekintve egyáltalán nem biztos, hogy ez áll. A kollektív stratégiák további altípusai képezhetők aszerint, hogy az ezt kifejlesztő és alkalmazó közösség mennyire terjed ki egy adott település teljes lakosságára. Vámosgyörkön az egész település által „birtokolt" adottságra, a közlekedés-földrajzi helyzetre épült az ebből fakadóan igen széles körökre kiterjedő középiskolai jelenlét, ugyanakkor a pálosvörösmarti „klánban", mely tulajdonképpen egy családokból (kérdés, hogy egyben háztartásokból is esetleg) összeállt és - egyelőre eldönthetetlenül - kooperatív vagy konkurens gazdasági és iskoláztatási-mobilitási, de úgy tetszik, mindenképpen vérségi közösség, a lakosoknak csak egy kisebb, ha nem is kicsiny szelete vett részt, de ezen népességszelet, úgy tűnik, maradéktalanul jelent meg a gimnáziumban. A szőlőműveléssel is foglalkozó gazdálkodóknál ugyancsak a képzettség kiterjesztését célzó technika figyelhető meg, csak itt ennek kialakítását nem autonóm és a status quót felülmúlni kívánó folyamatként, hanem mindenkire kiterjedő gazdasági térvesztés okozta szükségszerűségként jellemeztük. Elgondolásainkat némileg képszerűbbé téve: A társadalmi és iskolában szerzett tőkefajtákról megemlékezik KARÁDY Viktor 1997/b. 22., igaz, más kontextusban. Itt persze az individuumon nem egy önálló egyéniséget, hanem egy önálló egyéniségként működő, tovább nem bontható kisközösséget, azaz a családot értjük, míg kollektíván ilyen családok közösségét.
