Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)
Bolgár Dániel: A „vidéki" társadalmak iskoláztatási stratégiái, avagy a gyöngyösi gimnázium nem gyöngyösi diákjainak társadalomtörténeti megközelítése (1938-1948)
egyik lehetséges és a térség jellegéből adódó különbségtétel a szántóföldi művelés és a szőlészeti-borászati tevékenység területi elválasztása. Ennek érvényességéhez azonban előfeltétel egyszer a más agrárgazdasági szegmensek (elsősorban az állattenyésztés) másodlagosságának 169 avagy területileg kiegyensúlyozott mértékének bizonyítása, ill. másszor a szőlőművelő és szántógazdálkodó parasztság személy szerinti elkülönítése. Utóbbira sajnos nincsen mód, ezért köztes megoldásként el kell fogadnunk a települések besorolását szőlőt is nagymértékben termelővé vagy szántógazdálkodóvá, melyet szükségszerűségből megfeleltetünk az adott falu gazdáira is. Ezt a besorolást a szőlőművelés területe és ennek a szántóhoz mért aránya alapján kívánjuk végezni, ezért lényeges, hogy hangsúlyozzuk a gimnáziumi tanulók szüleinek tényleges, azaz tulajdonosi részvállalását ezen számokból. Ezt a tényt az anyakönyvek két megnevezéssel és típussal jelölik: a nagybirtokon tulajként termelőt határozottan földbirtokosnak nevezik, míg a kisebb birtokok tulajdonosaira három kifejezést is használnak: földmíves, kisbirtokos, gazdálkodó, melyek teljes ekvivalenciáját érzékeltethetjük azzal, hogy 58 olyan esetet regisztráltunk, amikor ezen kifejezések variálása okozta a (nyilvánvalóan pusztán formális) foglalkozásváltást a névkönyvekben. Azt, hogy utóbbinál merőben önálló földtulajdonnal bíró csoportról van szó, megmutatja az ilyennel nem rendelkezők szintén határozott megnevezése: napszámos (szőlőművelők esetében értsd: kapás), esetleg mezőgazdasági munkás, ill. a tulajdonnal is bíró, de bérmunkásként is dolgozó személyre: gazdálkodó-napszámos. Ez alapján összesen (és bizonytalanul) 1-5 fő az a mezőgazdaságból élők közül, akinek nem volt saját tulajdonú birtoka. A mezőgazdaság egyéb szektorainak jelentőségére és különbségeire nézve megfigyelhetjük, hogy az állattenyésztés - mely amúgy is szerény volt egész megyénkben az országos átlaghoz képest 170 - szerepének kicsinysége jellemző, így az ebből a szempontból nélkülözhetetlen rét és legelő aránya az öszszes mezőgazdasági területhez képest a járásban 12,6%, miközben ez Heves megyében 16,7%, 171 az egész országban pedig 17,7% volt. 172 A számosállat-állományt tekintve és más megyékhez viszonyítva adott területegységre alacsony eredményt kapunk már a XIX. században is, mely a XX. század elején minden állatfaj tekintetében tovább csökkent. 173 Az 1935. évi mezőgazdasági adatok alapján a sertés-, a juh- és a szarvasmarhatartás adatait igyekeztünk értelmezni. Azt nemigen mondhatjuk, hogy a szőlőművelő és nem szőlőművelő falvak mezőgazdaságában kiegyenlített lenne egymáshoz képest az egyes állatok tartása, legfeljebb csak akkor, ha az állatok számának egyszerű összegét vesszük. Egyértelmű viszont bármely állatfaj esetén az országos értékektől való komoly elmaradás, 174 tehát mindent egybevetve úgy véljük, tartható a szántó-, ill. a szántó- és szőlőművelő falu szembeállítás. 175 169 Ezt a XIX-XX. század fordulójára 1. SÁNTA László 1975. 54. 170 BEREND T. Iván - SZUHAY Miklós 1975 2 . 305. 171 JÁMBOR Lajosné é. n./a. 161-172. adataiból számított értékek. 172 JÁMBOR Lajosné é. n./c. 6-7. 173 SÁNTA László 1975. 55-65. 174 Az adatok BÁCSVÁRY Lászlóné - FARKAS Jánosné -TAKÁCS József 1976. 17.; JÁMBOR Lajosné é. n./a. 161-172.; JÁMBOR Lajosné é. n./b. 172-183.; JÁMBOR Lajosné é. n./c. 6-7.; JÁMBOR Lajosné 1972/a. 172-183.; JÁMBOR Lajosné 1972/b. 172-183. alapján. - 1. 6. melléklet. 175 Ezen két mezőgazdasági tevékenységtípus szerinti társadalmi szembeállítás nem ismeretlen a társadalomtörténeti irodalomban, így például BENDA Gyula 1989. 248. is ezt a felosztást alkalmazza a XVIII-XIX. századra, amely képletet az inventáriumok átvizsgálásából vezet le.
