Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)
Bolgár Dániel: A „vidéki" társadalmak iskoláztatási stratégiái, avagy a gyöngyösi gimnázium nem gyöngyösi diákjainak társadalomtörténeti megközelítése (1938-1948)
míg a főjegyző valóságos álláshalmozó, hiszen az egyleti élet vezére a lövész és tűzoltó egyesület elnökeként, de ő töltötte be a helyi hitelszövetkezet és a Hangya elnöki tisztét is, míg felesége a gyöngyöshalászi elemi tanítónője volt. 164 Esetleg ennek a típusú, nem vagyonon alapuló elit létnek az egész falu életére érvényes jellegét mutatja az, hogy a megyei virilisjegyzékek 1930-tól 1944-ig tartó sorát áttekintve nemhogy adatbázisunk szereplőit, de egyetlen gyöngyöshalászit sem találunk ezeken. 165 A tandíj és a tanulmányi eredmény korrelációja az egész sokasághoz képest mért értéknél 0,1 -del lett kevesebb, azaz a vagyon itt valamivel jobban befolyásolta a tandíjfizetést, az így befizetendő összeg pedig kisebb volt, mint az átlagos, tehát valóban az általánosnál a gyöngyöshalászi tanulók gyengébb anyagi bázisra támaszkodhattak. Figyelembe véve, hogy tanulási teljesítményük az átlagostól nem is kevéssel (két tizedesjegynyivel) gyengébb volt, láthatjuk, hogy sem a szellemi kiválóság, sem az anyagi lehetőségek, de - a szülők társadalmi állásából következően - önreprodukciós szándékaik sem segítették elő a mobilitás oly fontos színterének, azaz a gimnáziumnak a látogatását. A mégis jellemző gimnáziumba járás mellett csak kevésbé lényegesnek tűnő érveket tudunk felhozni, például azt, hogy a vasúti összeköttetés közelebb hozta a falut Gyöngyöshöz, és az igen rövid út a bejárási költségeket sem emelte túlzottan magasra, ill. a korábban már bemutatott iskolázási hagyományok, voltaképpen a szülők valószínűsíthető, néhány gimnáziumi osztály elvégzéséből fakadó túlképzettsége vagy inkább ki nem használt képzettsége is előrevivő körülményt jelentett. Ezt alátámasztja, hogy gyermekeik jelentős része sem tekintette feltétlen célnak az érettségihez való jutást, ugyanis a csoport legalább 7 3-a nem fejezte be, vagy nem itt fejezte be a középiskolát, 166 és ezen esetek döntő hányada a klasszikusan távozásra esélyes években, vagyis a 4.-6. évfolyamban történt. 167 Mindenesetre egyértelmű, hogy az első, az adatokat nagyvonalakban tekintő felmérés alapján a gyöngyöshalászi diákok gimnáziumi szereplése a szomszédos vámosgyörkiekkel hasonló mértéket, minőséget és jelleget mutatott, ám kiderült, hogy ezt az azonos következtetést egészen más premisszákon nyugvónak kell tekintenünk a két faluban. Áttérve a Gyöngyösi járás összes, még nem tárgyalt falvából érkező diákok társadalmi hátterének elemzésére, gyaníthatjuk, hogy sokkal nagyobb mértékben az elitből történő rekrutációt fogunk találni az össznépességhez viszonyítva sokkal kevesebb tanuló, azaz az erősebb szelekció okán. A foglalkozási összetételben a legnagyobb „tételt" a kisbirtokosok 83 fős eltartó csoportja jelentette, amelyhez járult 4 nagybirtokos, 4 intéző, 1 vincellér, 1 napszámos és 1 kertész, akik szintén az agrárgazdaságból éltek, ill. ehhez számítandó az erdőgazdálkodás 4 erdész-erdőmérnök képviselője, 1 vadőr, összesen 99 fő, 16ti akik a járási diákság több mint 40%-át tartották el, de sejthető, hogy a más foglalkozásnévvel bejegyzettek is folytathattak gazdálkodást. Ezen a csoporton belül azonban egészen különböző attitűdök létezhettek a középiskoláztatás tekintetében és más társadalmi mutatókban is, így az 164 LADÁNYI Miksa 1936. 361. 165 N. N. (Heves vármegye törvényhatósági bizottsági tagjainak névjegyzéke...) 1930. 61-70.; N. N. (Heves vármegye legtöbb adót fizetőinek 1940^14. évekre...) 1939. 135-143.; OKOLICSÁNYI Imre 1934. 149-156. 166 Ez az érték Vámosgyörk esetében még nagyobb, közel V s . 167 pályaválasztási terveiket nem tudjuk vizsgálni, ugyanis egyetlen ismert adatunk sincs gyöngyöshalászi tanulóról a tárgyalt években. 168 Az egyik erdőmérnök és nagybirtokos személye egybeesik.
