Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)
Fülöp Lajos: Berze Nagy János népmesekutató munkássága. (A „Heves Kalevalá"-tól a „Baranyai Kalevalá"-ig)
A gyűjtött anyag műfajok szerinti csoportosítása: I. kötet: misztériumok, alakoskodók, balladák, dalok, rigmusok, gyermekjátékok, siratok, verses imádságok II. kötet: találós kérdések, ráolvasások, mesék, legendák, adomák, mondák, természetmagyarázó hagyományok III. kötet: táj szótár, kifejezések, szólások, közmondások, néphit, népszokások, hiedelmek, mitikus lények Ami a teljes mű meseanyagát illeti, annak értelmezésére, magyarázatára nézve adjuk át a szót a legilletékesebbnek, Berze Nagy Jánosnak: „A gyűjtemény jelentékeny részét teszi a népmese, amely ilyen mennyiségben, ilyen, aránylag kis területről lejegyzőre és közlőre nálunk eddig nem talált. Ezek a mesék nagyjában képviselik azt a meseanyagot, amelyet Baranya magyarsága ismer... Ahol olyan mesére bukkantam, amely nálunk eddig közlésre még nem vagy ritkán került, annak minden megtalálható változatát közöltem." (Bevezetés, XXI.) Legnagyobb részben, legváltozatosabb tartalommal a trúfaszerű mesék szerepelnek a gyűjteményben. Ezek után - gyakoriság szempontjából - az úgynevezett valódi mesék következnek, végül viszonylag kis számban fordulnak elő az állatmesék. A műfaji besorolást illetőleg ugyancsak a szerkesztőt idézzük: „... gyakran a mesék közé soroltam olyan hagyományokat, amelyeket ugyanolyan joggal a legendák, adomák, mondák vagy a természetmagyarázó hagyományok közé sorolhattam volna és viszont. Ennek oka abban van, hogy a népköltés műfajai között nincs meg az az éles választóvonal, amelyet a műköltészet termékeiben szemlélhetünk..." (I. m. XXXII.) A népmesék gyűjtőivel, a gyűjtések helyével és az adatközlőkkel kapcsolatban annyit jegyzünk meg, hogy Berze Nagy és gyűjtőtársai 40 baranyai községben 274 mesét jegyeztek le, ebből 232-t (85%-ot) maga a szerkesztő gyűjtött, vagyis ebben a műfajban segítőinek a munkája (42 mese, 15%) az övéhez képest elenyésző volt. A közölt mesék a rögzítés tartalmi teljessége és hangtani pontossága folytán hitelesek, megbízhatóak - bár fonográf nem állt a gyűjtők rendelkezésére. Berze Nagy János - a nyelvjárási sajátosságokról szólva - megjegyzi, hogy „az élő magyar beszédben a nyelv ősi törvényeit a tájnyelv tartja fenn." (Bevezetés, XXIII.) A heves megyei nyelvjárás című korai munkájában még egységesnek tekinti saját anyanyelvjárását, a baranyai, azaz az úgynevezett déli nyelvjárásterületen végzett gyűjtés és feldolgozás alkalmával viszont jól látja, hogy a nyelvjárási jelenségek szivárványszerűen folynak egymásba. Mint írja: „A baranyai magyar tájbeszédet az Ormánság néhány községében a diftongizálás, másutt az ö-zés és az ë-zés bizonyos keveréke jellemzi... Ezeken kívül hang-, szó-, alak-, mondat- és jelentéstani tekintetben még igen sok részletkérdés várja a nyelvészkutató figyelmét" (vö. i. m. uo.). A szerkesztő - a gyűjtés előrehaladtával - egyre több magánlevelet is írt a gyűjtőknek. Különösen egyik legtevékenyebb munkatársának, Schneider Lajosnak 5 (1. a Levélhagyaték 5 Schneider Lajos 1889. július 27-én született Mohácson. Tanítóképzőt és zenekonzervatóriumot végzett. A mohácsi külvárosi iskola igazgató-tanítója (1922-1949). Jelentős néprajzi és régészeti anyaggal alapozta meg szülővárosának múzeumát. Népdalokat az 1930-as években kezdett gyűjteni. Berze Naggyal közös gyűjtőutakon vett részt. 1960. június 7-én halt meg. (Vö. KISS Miklós: Schneider Lajos élete és munkássága. Pécs, 1975. 371-75.)
