Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2001)

Csiffáry Gergely: Az Északi Középhegység ritka állatfajainak zoológiai adatai a történelmi dokumentumokban

A hiúz húsát is megették egykor Magyarul szagon. A talpa ínyenc csemegének számított. A babona szerint húsának gyógyhatása volt. Különösen a nehézkór (nyavalyatörés vagy epilepszia) és a szédülés, azaz a vérnyomással kapcsolatos megbetegedések ellenszerének tartották.

33 Területünkön a XVII. első harmadában még mindennapos állatfaj lehetett. Gyakori előfordulását jelzi az is, hogy 1724-ben a Heves megyei szűcs limitáció szerint a hiusz bőr csáválásáért rajnai forintban 24 dénárt kértek. A későbbi, XVIII-XIX. századi erdőirtások következményeként 1909-ben azt írták róla. „a hiúznak itt már nyoma sincs. "

34 1892-ben a történelmi Magyarország területén elejtett 38 darab hiúzból még három példány a Dunántúlról került terítékre.

35 1915 után a mai ország területéről évtizedekig nem jegyezték fel, hogy valahol is előfordult volna. 1983 decemberében a Mátra területén fekvő Erdőkövesd Haló-lápa nevű határrészében Pálfi Tihamér lőtt egy 110 cm hosszú, 26-kg-os nagytermetű hímet. 1984-85 telén Recsk Gyula major határrészben egy újabb hiúz került kézre. 1987 szeptemberében Mátraderecske közelében egy közel 30 kg-os példányt ejtettek. 1989-ben, a Bükk hegységben Felsőtárkány Mellér-völgyben ejtettek újabb példányt. 1989-90 telén Borsod megyében a Mocsolyási Erdészet területén észlelték a hiúzt.

36 Ennek az utóbb eltűnt fajnak a visszatelepítési programjáról írtak a Magyar Vadászlap 1992. júniusi számában. Egy múlt évi adat szerint az Aggteleki Nemzeti Park területének háborítatlan erdőségeiben ismét megtelepedett a hiúz.

37 A hiúzok újbóli magyarországi megjelenése nem mesterséges telepítés eredménye, hanem valószínű a nagy területre kiterjedő fenyőtelepítésekkel hozható összefüggésbe,

38 ahol újból meghonosodott a Szlovákia területéről átköltözött néhány hiúz. Farkas (Canis lupus) Magyarországon a középkorban két farkas faj élt: egyik az erdei farkas, a másik a réti vagy nádi farkas. Az utóbbiról megállapították, hogy a sakál egyik vállfája volt. Ez a faj a civilizáció térhódítása következtében teljesen kiveszett. Sokáig a farkas volt a legáltalánosabban elterjedt nagy ragadozó a Kárpát-medencében. A magyarságot, mint pásztorkodó, állattenyésztő népet erősen foglalkoztatta a farkas elleni védekezés. A nép képzeletében nagy szerepet játszott. Ezzel függ össze a farkas totemállat volta és a neve is, amely eredetileg csak jelző volt. Az Árpád korban még a fene szót használták erre az állatra. A „Vigye el a fene" szólás ennek emlékét őrzi. A fene elneve4. kép. Farkas (Canis lupus) 33 ZOLNAY László 1977. 90. 34 BOROVSZKY Samu 1909. 264. 35 ZOLNAY László 1977. 90. 36 SOLTI Béla-VARGA András 1989. 165. 37 BOLDOGH Sándor-SÁLAMON Gábor-Sz. TÓTH Erika 1999. 47. 38 ANDRÉSI Pál 1996. 179.