Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2001)
Csiffáry Gergely: Az Északi Középhegység ritka állatfajainak zoológiai adatai a történelmi dokumentumokban
„ Én magam mégis beteg vagyok és Krakkóból egy doktort hozattam, (Árvába) ki mostan is itt vagyon én nálam és gyógyít engemet. Im kegyelmednek küldöttem medve epéjét nősténtől. Kérem, vegye jó néven. " 1594-ben gróf Thurzó György írta a feleségének, hogy küldjön neki medve epét, mert Zrínyi úr azt kérte tőle. A medve epét (latin neve: fel ursi) eleink, elsősorban, mint az epilepszia elleni hatásos gyógyszert fogyasztották. 30 Ez az állatfaj az indoeurópai népek körében totemállaként szerepelt. A medve szavunk szláv eredetű, az ószlávok mjod = méz szavából származik a medvegy = medve szó. Az ószlávok mézevőnek nevezték a medvét, amelyet szent állatként félve tiszteltek, s ezért még a nevét sem merték kiejteni. A kontinentális Európa erdőségeiben őshonos állatfaj kultusza általános lehetett az indoeurópai népeknél. Ennek művelődés és egyben ipartörténeti emléke a sörfőzés. Az európai sörfőzés két ága a gabonából és a mézből történő serkészítés gyakorlata ismert a XI-XII. századi Magyarországon is. A mézsör készítése szintén indoeurópai örökség. Ennek kézzel fogható nyelvészeti bizonyítékai az angol beer = sör, bear= medve, a német der Bär = medve, das Bier = sör vagy a francia biére = sör szavak. A Nyugat Európa erdőségeiben őshonos medve középkori előfordulásának és a meglévő állatkultusznak az emlékei, a német nyelvterületen Berlin és Bern városok nevei, amelyek a medvéről kapták a nevűket, s ugyanakkor e városok címerállata is a barnamedve. Végső soron, minden valószínűség szerint az európai népek körében meglévő közös medvekultuszra vezethető vissza a medve és a sör szavak egyezősége, amely egyben a mézsörkészítés indoeurópai hagyományainak máig élő közös emléke. 31 3. kép. Hiúz (Lynx lynx) Hiúz (Lynx lynx) Veszedelmes és valamikor elég gyakori ragadozó volt a hiúz, ez a macskával rokon, de annál nagyobb testű, rövid farkú, hosszú lábú állat, amelynek a fülén szőrpamat, pofáján dús barkó van. Rejtőzködő életmódja miatt nem oly ismert, mint a farkas és a róka. Magyar nevét az 1405 körül keletkezett Schlaga féle és az 1535 körül papírra vetett Besztercei Szójegyzék is tartalmazza. A magyar nevei: hiúz, hayoz, hiusz, heosz, heyoz. Régi szótárainkban: pantz, panter, panther a néven szerepel, amely szavak valójában párducot jelentenek. E régi szótári tévesztések nyomán terjedt el nyelvünkben az, hogy a hiúzt a párduccal azonosították. Vörösmarty Mihály a Zalán futása című eposzában említett párducos Árpád és a kacagányos Etele bizony, nem párducbőrből, hanem hiúzbőrből készült ruhát viselt. Oláh Miklós 1536-ban kiadott ország leírásában, a Visegrád környéki erdőkben említi ezt a nagyvadat. Prémje miatt nagy becsben állt, s ezért szívesen vadásztak rá. Gróf Thurzó Györgyné Czobor Erzsébet fiának az esküvőjén, a különféle kiadások közt szerepel, a hiúzra használt párduc elnevezés alatt, egy 365 forintot érő posztóval bélelt hiúzbőr. Bethlen István, Huszton 1646. augusztus 17-én kelt végrendeletében hagyott Zólyomi Dávidnak egy hiúzlábbal bélelt, galléros, zöld angliai posztó mentét. 32 31 CSIFFÁRY Gergely, 1999. b. 109. 32 RADVÁNSZKY Béla 1879. III. 271., 289.
