Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2001)

Horváth László: Gyöngyöspata története a jobbágyság intézményének megszüntetéséig

korlatilag minden szőlőben volt egy „gunyhó", ahol sokszor kint is aludtak, a szüret közeledtével valósággal kint is laktak. Egyosztatú, saras vályogfalú építmény volt ez, tetején zsúppal, körül fazsindellyel. A még igénytelenebbek egyszerűen csak venyigéből készültek. A kémény és ablak nélküli gunyhók egyik oldalán a „sutuk" (középorsós szőlőprések) és a kádak álltak, a másikon a hordók. Általában középen, egy kis gödörben égett a tűz, a sarokban egy-két fekhely. Cserépfazékban melegítették az ételt. Itt „sutultak", itt forrt ki a bor. Érdekes módon a szőlőt sohasem taposták, mindig a „dömöszkölővel" törték össze. A szájhagyomány számon tartotta a szőlőhegyi „dézsmaszék" meglétét, de pontos helyét beazonosítani már sehol sem sikerült.

89 A pincék szervesen kapcsolódnak a település szerkezetéhez. Néhány központi fekvésű gazda-, illetve nemesi háznál kőboltozatos vagy vájt pince épült („házi pince"), de a borok nagy részét a mezőváros „négy sarkában" kialakított, andezittufába vagy homokfalba vájt, illetve épített „tornácos" vagy „gádoros" lyukpincékben tárolták, melyek egymás mellett vagy fölött utcaszerű pincesorokat alkottak. Összeírásuk nem maradt fenn, de Kecskés Péter kutatása alapján tudjuk, hogy négy pincerendszer formálódott ki: vári pincék (140 pince), pipishegyi pincék (100), kecskekői pincék (90) és alszögi pincék (70).

90 A négy pincecsoport közül a legújabb alszögi is a XVIII. századi építési hagyományt követte, pedig ezek legtöbbje már a XIX. század második harmadában készült, szűcsi, tari kőből. Talán nem meglepő, hogy az emlékezet szűcsi, solymosi és tari kőműveseket tart számon építőként. Az eredetileg épület nélküli lyukpincék sora a Váralján található. A hegy felé lejtős, nagyjából dongaboltozatos kiképzésű, „csákánnyal vájt", folyosós pincékben egy sor hordót tudtak elhelyezni. Bejáratukat „szárazon rakott" és kiékelt hordalékkőből alakították, s azt kétoldalt a további pincék felé támfallal erősítették meg. Az ilyen „zsellérpincék" száma korábban lényegesen több lehetett.

91 Ahogy az egész országban, úgy itt is jelentősen módosította a jobbágyok helyzetét Mária Terézia úrbérrendezése. A rendelet nem hozta feltétlen jobb helyzetbe a jobbágyokat, de maga a tény, hogy meghatározta a jobbágytelek belső és külső tartozékait, rögzítésre kerültek kötelezettségeik, egyfajta konkrét írott szerződés készült, önmagában előrelépést jelentett.

92 Pata jól benépesült település volt, jelentős telki állományon kívüli - tehát jogilag majorsági - irtásfölddel, ezért már a rendezés pillanatában növekedett a zsellérek száma. Míg előtte 195 telkes jobbágyot s mindössze 22 zsellért írtak össze, addig a rendezés után a 139 telkesgazda mellett már 78 lett a zsellérek száma. Ez annak nyomán következett be, hogy az 1771. január 24-én kelt urbárium a község határát II. osztályúnak - azaz meglehetősen jónak - minősítette, egy egész teleknek 28 hold szántót és 10 kaszás rétet vett, s ennek, illetve a bevallásoknak az alapján 70 és 3/4 telket állapított meg a mezővárosban. A folyamat végpontján, 1851-ben már csak 119 telkesjobbágy találtatott Patán, viszont 160 lett a zsellérháztartások száma. 89 HORVÁTH László 2001. 123. 90 KECSKÉS Péter 1975. Kézirat. ENA/12455. 91 BAKÓ Ferenc 1997. 105-138. 92 HML. IV-l/h/2. Gyöngyöspata urbáriuma (1771)