Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)

Kozári József: Adalékok Gyöngyös 1956-os történetéhez

ket nem lenne szerencsés nyilvánosságra hozni. Megrázó élmény volt olvasni azt a sok feljelentést, amit kollégák egymás ellen tettek. Hiszen mindig mindenkiről kértek véleményt, s ezeket a kádernyaghoz csatolták. Nagyon kellemetlen közérzet alakulhatott volna ki, ha ezek a lapok napvilágot látnak. Ezért azt javasoltuk, s ezt a kollektíva is elfogadta, hogy a tanácson dolgozók összegyűlnek a tanácsteremben, ahol akkor még nagy szén és fatüzeléses vaskályhák voltak, s mindenkinek odaadtuk a személyi dossziéjáról a fényképét, erről tudta, hogy az ő anyaga van a kezünkben, amit azonnal, ott mindenki előtt bedobtunk a tűzbe még a nyomát is megsemmisítve a Rákosista feljelentgetéseknek. A városi munkástanács a helyőrség-parancsnoksággal együttműködve igyekezett mindent megtenni a rend fenntartása érdekében. Ezt szolgálta a 18 órától 5 óráig terjedő kijárási tilalom és a szesztilalom bevezetése, a helyi vasútállomás katonai biztosítása, a fegyver- és lőszerraktárak, valamint a laktanya őrségének megerősítése. Ez utóbbi intézkedéseket az is indokolta, hogy 28-án este egy 50 fős csoport fegyveres támadást intézett a pipishegyi lőszerraktár ellen. A támadókat két harckocsi kiküldésével kényszerítették távozásra, a kijárási tilalomnak ellenszegülőket pedig egy tiszti járőrcsoport erélyes fellépése késztette a rendelet betartására. „A Pipisre küldött harckocsiknak én voltam a parancsnoka - meséli egy hajdani résztvevő. Azt a parancsot kaptam, hogy vonuljak 3 harckocsival a pipishegyi lőszerraktárhoz, mert az Izzó felőli oldalról megtámadták. Hozzáláttam a feladat végrehajtásához. Azt hiszem, csak sorkatonák voltak velem, nem emlékszem, hogy tisztek is lettek volna a csoportban. Én mentem az első harckocsival, és irányítottam rádión az egységet. Nagyon kellett figyelni, mert a katonák nem ismerték a járást. Nem is ismerhették, hiszen nemrég érkeztek Esztergomból. Ahogy elhagytuk Gyöngyöst, a mátrai vasút kereszteződésénél elejbünk löktek két vascsillét. Ezeket néhány lövéssel elsöpörtük és mentünk tovább. Ahogy a hegy alá értünk fegyverropogást és kézigránát robbanásokat hallottam. Megállítottam a harckocsikat, és két katonával felkúsztunk az emelkedőn körülnézni. Az már az első pillantásra nyilvánvaló volt, hogy a lőszerraktárnak a gyár felőli oldalán van a haddelhadd. A mátrafüredi és a Gyöngyös felőli rész csendes volt. így nyugodtan fel tudtunk menni a harckocsikkal, nem fenyegetett kilövés veszélye. Odaérünk a bejárathoz, az ismerős őrparancsnok örömmel fogad, mondja, hogy de jó hogy megjöttünk, arra hátul nagy zűr van. De hogy pontosan mi azt ő sem tudta. Magamhoz vettem egy géppisztolyt meg néhány kézigránátot, és pár katonával meg az abasáriak tisztjével, - mert most jut csak eszembe nem esztergomiakkal, hanem abasáriakkal mentem az akcióra, azokkal, akik a megerősítésre jöttek előző nap - elindultunk a megadott irányba. Az őrséghez érve nagyon megijedt, remegő kiskatonákat találtunk, de ránk nem lőtt senki. Sem akkor, sem később. Az őröket megnyugtattuk, leváltottuk, én magam is álltam ott őrségben, de semmi rendkívülit nem tapasztaltunk. Egyetlen lövés sem dördült el a kerítésen kívülről. Ma sem tudom megmondani, és akkor sem tudtam, így is jelentettem a laktanyába visszatérve, hogy mi történt. Lehet hogy az őrség esett pánikba és kezdett lövöldözni, de az lehet, hogy a támadók megijedtek a helyszínre érkező harckocsiktól. Mindenesetre bennünket semmiféle támadás nem ért. Nem kizárt, hogy az őrség pánikolt be valamitől." Október 29-én megalakult a Gyöngyösi Helyőrség Forradalmi Katonai Tanácsa. Forrásaink sajnos nem közlik a testület névsorát, csak arról tesznek említést, hogy a tanácsba beválasztották Bérces alezredest és Nádasi őrnagyot. Október 30-án a városi munkástanács határozatot hozott a nemzetőrség felállításáról. A nemzetőrség vezetésével a honvédség részéről Rácz László századost és Takács Ottó hadnagyot bízták meg. A nemzetőrség polgári vezetőinek teljes nevét azonban nem közli az