Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)

Kozári József: Adalékok Gyöngyös 1956-os történetéhez

eseménnyel foglalkozó katonai jelentés. Csak annyit említ, mégpedig a következőképpen „(Szabó és Bodó:)". A nemzetőrség megalakítására a következőképpen emlékeznek az egykori résztvevők: „Az élet hozta a feladatokat - mesélte Nagy Ferenc. Jelezték a munkástanácsnak, hogy a rendőrség kiköltözött a laktanyába. Az elhagyott épület üresen áll. A munkástanács Egyed Tóni bácsi vezetésével összeült megbeszélni a teendőket. Az mindenki számára világos volt, hogy a legfontosabb a közrend biztosítása, ehhez pedig valamiféle rendfenntartó testület kell a rendőrség helyére. Nem szerettük volna, ha felülkerekedik az alvilág. Verekedések, gyújtogatások, gyilkosságok nem vetettek volna jó fényt a forradalomra. Tanácskozás közben Egyed Tóni bácsi javasolta, hogy hívjuk fel a belügyminisztert, a közrend és a közbiztonság terén ő a legkompetensebb személy, biztosan tud tanácsot adni. Volt nekünk egy K telefonkönyvünk. A tanácselnök páncélszekrényéből került elő, a titkárnő, Vörösmartyné mutatta meg. Ebben a párt és állami vezetők telefonszámai voltak. Miniszterek, megyei titkárok, az MDP vezetői. Úgy emlékszem rá, mintha ma is előttem lenne. Például Rákosi Mátyásé volt az egyes szám. Kíváncsiságból fel is hívtuk, de nem vette fel senki. A 2-es szám a K telefonkönyvben a belügyminiszter volt. Azért emlékszem rá, mert én hívtam fel. A telefon kicsengett, majd bejelentkezett a belügyminiszter titkára. Mondtam, hogy a gyöngyösi városi munkástanács megbízásából a belügyminiszterrel szeretnék beszélni. - Münnich bajtárssal? - kérdezte a titkár. Akkor tudtam meg, hogy Münnich Ferenc a belügyminiszter. Mondtam, hogy ha ő a miniszter, akkor vele. - Nem tudom adni, tárgyal - mondta a titkár - Hívja vissza egy óra múlva. Úgy is lett. Egy óra múlva felhívtam a minisztert, a titkár kapcsolta, s én elmondtam, hogy a gyöngyösi munkástanács nevében beszélek, s az a gondunk, hogy a rendőrség elhagyta az épületét, kivonult a városból, s így nincs aki a rendre vigyázzon. Valamiféle rendfenntartó erőt létre kell hoznunk. - Mi a teendőnk? - kérdeztem végezetül. - Vegye tudomásul, hogy a karhatalom megszervezése a belügyminiszter dolga - mondta a telefonba. - Sajnos Gyöngyösön nincs belügyminiszter - válaszoltam. - Csináljanak amit jónak látnak - válaszolta és letette a telefont. Másnapra összehívtuk a kibővített városi munkástanácsot, tehát minden üzemből ott voltak a képviselők, s itt terjesztette elő Egyed Antal, hogy nemzetőrséget kellene szervezni. Ezzel mindenki egyetértett, s ekkor választották meg Bodó Attilát és Szabó Gyulát a nemzetőrség polgári vezetőivé, ugyanakkor elfogadták a jelenlévő Bérces Emil javaslatát, hogy katonai részről Rácz László százados és Takács Ottó hadnagy vegyen részt a testület irányításában. Kilenc óra után pár perccel léptem be a terembe, ahol a munkástanács ülésezett - emlékezett Szabó Gyula a gyöngyösi nemzetőrség egyik parancsnoka. A terem már teljes egészében megtelt, s nekem így már csak az utolsó széksor mögött jutott hely, a falnál. Nem emlékszem már, ki beszélt éppen, amikor megérkeztem, de mintha a honvédség részéről lett volna valaki, mert arról beszélt, hogy a honvédség fegyvereket, felszerelést és embereket biztosít egy felállítandó nemzetőrséghez. Amikor a Nemzetőrségi Bizottság megválasztásáról volt szó, engem is javasoltak, s a jelenlévők megtapsolták a javaslattevőt. Ezt követően Bodó Attilára tettek javaslatot, és őt is megtapsolták. Attilát én azelőtt soha nem ismertem, nem is ismerhettem, fiatal ember volt. Akkor tőlem a harmadik, vagy a negyedik sor szélén ült. Felállt és a résztvevők felé meghajolva bemutatkozott. Miután a munkástanács megválasztott bennünket, megkérdezték, szeretnék-e szólni. Én elmondtam, hogy a nehéz hely-