Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)

Fülöp Lajos: Arcképvázlatok Gyöngyös XX. századi irodalmából

Bonkáló az 1918-as polgári demokratikus forradalom idején Jászi Oszkár tanácsadója volt. Részt vett a nemzetiségi program (elsősorban a rutén kérdések) megfogalmazásában, tanszékének megszüntetése után pedig - huszonnégy éves korában már nyugállományban - orosz és ukrán irodalomtörténeti, történelmi tárgyú cikkeket, tanulmányokat írt hazai és külföldi folyóiratokba, önálló kiadványokat jelentetett meg, és műfordítással foglalkozott. Lev Tolsztoj és Dosztojevszkij több regényét, elbeszélését ültette át magyarra. Ebben az időben az orosz, illetve az ukrán nyelv- és irodalomnak ő volt a legfelkészültebb és legilletékesebb szakembere Magyarországon. Nem véletlenül, hiszen kitűnően ismert valamennyi szláv nyelvet, s nemcsak leíró, hanem történeti szinten is. Jártas volt a latin filológiában, a nyugati nyelvek közül pedig elsősorban a németet és a franciát beszélte. A kortárs írók, irodalomtörténészek, kritikusok közül szoros kapcsolatot tartott Benedek MarcelleX, Kárpáti Auréllal, Schöpflin Aladárral, Szerb Antallal és másokkal, akik szakmai kérdésekben gyakorta kérték a tanácsait.

30 1946-ban rehabilitálták; ismét egyetemi tanár, a régi orosz nyelvet és irodalmat tanította a pesti bölcsészkar újonnan szervezett orosz tanszékén. Ám 1950-ben, a személyi kultusz korában bíráló megjegyzései miatt másodszor is nyugállományba küldték. Kényszerű viszszavonulása után, 1959. november 3-án Budapesten halt meg. Főbb művei a következők: A szlávok (Bp., 1920), A magyar rutének (Bp., 1920), Az ukrán mozgalom története 1917-22. (Bp., 1922), Az orosz irodalom története I—II. (Bp., 1926), A kárpátaljai rutén irodalom és művelődés (Bp., 1935).

31 Legjelentősebb alkotása a fentiek közül Az orosz irodalom története I-II.

32 (Ezt a stúdiumot 1918 szeptemberétől 1924 júniusáig adta elő a budapesti tudományegyetemen. A gazdag anyagból annyit válogatott ki, amennyi a művelt közönség érdeklődésére számot tarthat, s amennyi a orosz irodalom lényegének és jelentőségének a megértéséhez szükséges. Mint az Előszóban írja: „Az orosz irodalomban a művészi és a társadalompolitikai feladatok teljesen egybeforrtak. Az író kezdettől fogva elsősorban nemzete tanítójának s nemcsak művésznek tartotta magát, s így az orosz irodalom a vallási, erkölcsi, politikai és társadalmi eszmék fejlődésének és váltakozásának történetét is elénk tárja. Mindez megmagyarázza, hogy miért tárgyalom kissé behatóbban az általános művelődéstörténeti kérdéseket, s miért foglalkozom a népköltészettel és a régi irodalommal is."

33 Munkájában elsősorban eredeti művekre támaszkodott, összehasonlításképpen pedig a fellelhető fordításokat (gyakran saját fordításait), a világirodalmi párhuzamokat és művészeti hatásokat vette figyelembe. Bonkáló szaktudományának mestere, hivatott irodalomtörténész és esszéíró volt. Becsületes gondolkodó, aki csak azt írta le, amiben hitt, ami meggyőződése volt. Alkotói gyakorlatában a korábbi pozitivista felfogást egyre inkább a társadalom- és stílustörténeti, illetőleg az irodalom-szociológiai szemlélet váltja fel. Az adatszerűség átadja helyét a rendszerszerűségnek, az összefüggések láttatásának és a kifejezésbeli mozzanatoknak. Értékszempontjai logikusak, természetesek, hiszen „az irodalomtörténetíró már akkor is értékel, amikor eldönti, kiről beszéljen és kiről ne, kiről beszéljen többet, és kiről kevesebbet."

34 30 A Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium Jubileumi Emlékkönyve. Gyöngyös, 1984. 137-8. 31 Magyar Életrajzi Lexikon I. 1967. 244. 32 BONKÁLÓ Sándor 1926. 33 BONKÁLÓ Sándor 1926. I. 3. 34 In: SZERB Antal: A világirodalom története I-II. Bp., 1958.

2 VI.