Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1998)

Hermann Róbert: Poeltenberg Ernő, a szabadságharc tábornoka

A 7. (Heinrich Hardegg) vértesezred 1816 óta Magyarországon állomásozott. Poeltenberg 1831-ben lett hadnagy az ezredben, ahol összesen 3 évig, 5 hónapig és 11 napig szolgált.

3 1833. március 31-én Poeltenberget áthelyezték a 4., Sándor orosz trónörökös nevét viselő huszárezredbe. Rövidesen megkapta a főhadnagyi kinevezését is, mert a cs. kir. hadsereg 1834. évi sematizmusában már e ranggal szerepel. Az alakulat 1823 óta Galíciában állomásozott, törzsállomása Tarnopolban volt. Az ezred szolgálata nem volt könnyű. Bár az utolsó lengyel szabadságharcot az orosz csapatok 1831-ben elfojtották, a független Lengyelország gondolata ott élt a fejekben, s éppen ezért az osztrák megszállás alatti Galícia még mindig forrongó területnek számított. Poeltenberg belépésének évéről - a kinevezéseken kívül - az ezredtörténet csak azt tartotta érdemesnek feljegyezni, hogy több vezénylet (Streifkommando) ténykedett lengyel menekültek fogolykíséreteként. Poeltenberg előmenetelét az ezredben a cs. kir. hadsereg sematizmusai alapján követhetjük. 1840-ben alszázados (Zweite Rittmeister) lett, 1844-ben pedig bekerült a nyolc főszázados (Erste Rittmeister) közé, hetedikként. A karrierek lassúságát mutatja, hogy a Poeltenbergnél 14 évvel régebb óta szolgáló Schweidel József volt az első ebben a rangfokozatban. 1845-ben nem történt változás, majd 1846-ban - Schweidel őrnagyi kinevezése után - Poeltenberg immáron harmadik lett a főszázadosok rangsorában. 1847-1848-ban csak Ferdinand Karger állt előtte, s úgy tűnt, egy-két éven belül akár törzstiszt is lehet mindkettőjükből. Poeltenberg itt, Galíciában nősült meg, s vette el az 1822-ben született Paula Kakowskát, akitől három gyermeke született. A házasság nem volt könnyű dolog egy cs. kir. tiszt számára, hiszen biztosítékot (kauciót) kellett letennie, ha meg akart nősülni. Poeltenberg ezt az összeget az ezred pénztárából kölcsönözte.

4 1846-ban a Poznanban székelő Lengyel Demokrata Társaság tagjai arra törekedtek, hogy a jobbágyfelszabadítás meghirdetésével megnyerjék a lengyel függetlenség ügyének a galíciai (részben ukrán) parasztságot. A forradalmárok azonban elhamarkodottan és kellő titoktartás nélkül cselekedtek, így mind az osztrák, mind az orosz, mind a porosz hatóságok felkészülhettek. Az osztrák propaganda elhitette az évtizedek óta megnyomorított jobbágyokkal: uraik azért keltek fel, hogy kiirtsák őket. így aztán a mozgalom szervezőinek egy részét maguk a parasztok gyilkolták meg vagy szolgáltatták ki az osztrák hatóságoknak, s a nemesek által alakított felkelőcsapatokat az osztrák kormányzat gyakran saját jobbágyaikkal verette szét. A kibontakozó népmozgalomnak több mint ezer ember esett áldozatul. A cs. kir. csapatok néhány nap alatt leverték a mozgalmat, a Krakkói Köztársaságban 1200, Galíciában 3000 főt tartóztattak le. A 4. huszárezred ezredesi és két őrnagyi osztályát a mozgalom kezdetén Tarnówba vezényelték. Beérkeztükkor a mozgalom már véget ért. Az alezredesi osztály Lembergbe vonult, ahol biztonsági szolgálatot látott el, majd visszatért Grodekbe. A másik három osztály júliusban a rend teljes helyreállítása után foglalta el korábbi állomásait.

5 Nem tudni, Poeltenberg melyik oszlop műveleteiben vett részt. De egy galíciai lengyel hölgy férjeként számára sem lehetett közömbös mindaz, ami Galíciában történt. Az ezred 1847 március elején végre odahagyhatta a galíciai garnizonokat, mert Bécsbe rendelték.

6 3 Az ezred történetére ld. VICTORIN, Josef, 1879. 292-297. Poeltenberg szolgálatára ld. uo. 435. és a MilitärSchematismus des Oesterreichischen Kaiserthumes vonatkozó köteteinek adatait. 4 Ld. erre Poeltenberg minősítését, közli DOMAHIDY Miklós, 1985. Melléklet. 5 AMON VON TREUENFEST, Gustav, 1903. 483. 6 uo. 483.