Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1998)
Hermann Róbert: Poeltenberg Ernő, a szabadságharc tábornoka
országgyűlés végzése ellen nemcsak kikelni, de annak ellenére izgatni is elég vakmerők voltak". Közéjük sorolták „Sándor-huszár kapitány Pölkenberget [sic!]," Vécsey Ödönt és Lindtnert, a Wasa-gyalogezred segédtisztjét. Kossuth október 15-én utasította a hadügyminisztériumot az említett tisztek szolgálatból való elbocsátására. 21 Október 18-án Móga fővezér is közölte Poeltenberggel és Vécsey Ödönnel elbocsáttatásukat. A táborban tartózkodó biztosok szerint ez megtette a hatását a tisztikarra., ,Azt mondták a tisztek, hogy most már világos, hogy nem lehet tréfálni, és decidálni [elhatározni] kell mindenkinek magát". S ekkor következett be a fordulat. Poeltenberg és Vécsey több tiszttársukkal megjelentek a biztosok előtt, elismerték hibájukat, s nagyon kérték a biztosokat, „hogy hadd maradjanak szolgalatjukban, deklarációt adtak, hogy ezentúl a magyar országgyűlésnek és a honvédelmi bizottmánynak a legpontosabban fognak engedelmeskedni". Tiszttársaik is hasonló kérést intéztek a biztosokhoz. A biztosok ezután „az ezred kedvéért" megígérték, hogy ebben az értelemben terjesztik fel a kérelmet az OHB-nak, s úgy vélték, az OHB-nak egy rendeletet kellene kibocsátani, „melyben mondatnék ki, hogy mivel Poeltenberg és Vécsey századosok egy kielégítő nyilatkozatot adtak, előbbi szolgálati állásokban visszahelyeztetnek". Poeltenberg később, haditörvényszéki vallomásában azzal indokolta megmaradását, hogy a biztosok beszélték rá, s ő maga is úgy vélte, hogy „a pákozdi csata után az osztrák hadseregben amúgy sincs helyem". 22 Október 21-én a hadsereg ismét átlépte a Lajtát. A támadás előtt Móga követeket küldött Jellacic-hoz és Auersperghez, a Bécsből kiszorított helyőrség parancsnokához. Ezek jelentették, hogy Jellacic és Auersperg csapatai beolvadtak Windisch-Grätz főerőibe. Ezek összlétszámát - reálisan - 80.000 főre becsülték. Miután a főhadiszállásra megjött Kossuth futára is, azzal az üzenettel, hogy a vezérek ne veszélyeztessék a sereget, Móga elrendelte a visszavonulást. A magyar sereg újabb támadást komoly viták előzték meg. A táborba érkező Kossuth ugyan jelentős számú önkéntest, honvédet és mozgósított nemzetőrt hozott magával a táborba, de ezek harcértéke igencsak kétséges volt. A haditanácsokon katonai és politikai érvek csatája folyt. Móga és Kollmann az ellenség erőfölényére és a magyar csapatok hiányos képzettségére hivatkozva ellenezte az újabb határátlépést. Kossuth arra hivatkozott, hogy „ügyünk Bécs ügyéhez kötve európai ügy - attól elválasztva senki által nem fog figyelembe vétetni". Az újabb támadást - hangulatjavító intézkedésként több tucat előléptetés előzte meg. Csány László királyi biztos „az ezred tisztikarának hazafias hangulatára" hivatkozva javasolta Kossuthnak Poeltenberg 1. őrnaggyá történő kinevezését. Kossuth másnap hagyta jóvá az előterjesztést. 23 Az október 28-án induló újabb támadás során a magyar csapatok egészen a Schwechat folyócskáig nyomultak előre. Október 30-án ezen a vonalon zajlott le a csata. A Sándor-huszárok szerepéről nehéz pontos képet adni. Az bizonyosnak látszik, hogy az ezred hét századát nem egy tömegben alkalmazták. A források szerint az ezred két, Bárczay János dandárába beosztott százada Poeltenberg parancsnoksága alatt állott. A dandár október 28-án Hainburgon át Petronellre, 29-én Elenden át Fischamendre vonult, s itt táborozott le. Ezen az estén Bárczay azt a parancsot kapta, hogy szállja meg Mannswörth települést, de az ott tartózkodó ellenséges csapatok és a beálló est miatt kockázatosnak találta a vállalkozást, s 21 Az esetet Poeltenberg is említi vallomásában, KATONA Tamás, 1979. II 129. Ld még. KLÖM XIII 185. (a biztosokjelentése), 199. (Kossuth utasítása) 22 KLÖM XIII 242, KATONA Tamás, 1979. II 129. 23 KLÖM XIII 290-291.
