Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1998)
Hermann Róbert: Poeltenberg Ernő, a szabadságharc tábornoka
A cs. kir. hadsereg 295, a VII. hadtest 483, Kmety hadosztálya 112 (más forrás szerint 197) főt veszített. Figyelembe véve az irtózatos túlerőt, meg kell állapítanunk, hogy Poeltenberg kitűnően oldotta meg feladatát. A cs. kir. csapatok ugyan birtokba vették a várost, de nyomasztó túlerejük ellenére sem tudták nemhogy megsemmisíteni, de még csak rendetlenségbe hozni sem a hadtestet. 93 Június 30-án a magyar kormány elrendelte a hadsereg szegedi összpontosítását. Július 2-án Haynau csapatai Komáromnál megtámadták a Duna-jobbparti magyar állásokat. Haynau célja az volt, hogy a magyarokat az elsáncolt táborba szorítsa vissza, s ily módon elvágja őket a Duna jobb partján a fővárosba vezető utaktól. A támadás túl jól sikerült, az osztrák balszárnyon a Reischach-dandár elfoglalta a monostori sáncokat, a jobbszárny pedig Oszőny községet. A sáncok visszavétele fontos volt, mert nélkülük az egész déli magyar sáncrendszer veszélybe kerülhetett. Náluk is fontosabb volt azonban Oszőny község visszafoglalása. Oszőny volt a Budára vezető út kulcsa, ezt tehát mindenáron vissza kellett foglalni az ellenségtől, ha a fővezér tartani akarta magát ígéretéhez, s másnap meg akart indulni seregével Budára. Haynau főserege túlerő birtokában hajtotta végre támadását, s Görgei csak akkor számíthatott sikerre, ha valamilyen módon sikerül meggyengítenie az ellenség jobbszárnyát. Ezért a monostori sáncok visszavétele után úgy döntött, hogy az ellenség jobbszárnyát támadja minél nagyobb erőkkel. A Poeltenberg vezette VII. hadtest és a II. hadtesf olyan hevességgel tört előre, hogy csaknem szétzúzta Schliknek a Herkálypuszta és Ács között felálló dandárait. Schlik segítségére sietett a cs. kir. fősereg mellé beosztott, egy magyar hadtest erejének megfelelő orosz Panyutyin-gyaloghadosztály, majd az Oszőnyt biztosító Simbschenlovasdandár is. Erre tartott a Wohlgemuth tábornok vezette IV. cs. kir. hadtest nagy része is. Schlik, Panyutyin és Simbschen együttesen visszavetették Poeltenberg lovasságát. Görgei érzékelte, hogy az ellenség erőinek jelentős része immár Poeltenberg lovasságát szorongatja, s ezzel az Oszőnyt támadó magyar csapatok esélyei jelentősen javultak. Elhatározta, hogy a cs. kir. jobbszárnyra vonuló alakulatokat minél tovább foglalkoztatja, s ezért újabb lovasrohamot intézett a cs. kir. balszárny ellen. Görgei és Poeltenberg személyesen vezették a lovasrohamot, amelyben három (II. III. és VII.) hadtestének összesen legalább 24 huszárszázada, mintegy 3000 lovas vett részt. A rohamban Görgei súlyosan megsebesült. A cs. kir. lovasság túlerejű ellenlökéséből Görgei arra a következtetésre jutott, hogy az ellenség jobbszárnyáról vont el erőket, s így a Klapka tábornok vezette magyar balszárnynak sikerült visszavennie Oszőnyt az ellenségtől. Ezért a jobbszárnyon a sáncrendszer mögé rendelte vissza csapatait, Oszőny azonban a magyar fél kezében maradt. 94 A csatát követően Görgei eszméletét veszítette, s július 4-ig szolgálatképtelen volt. A július 6-i komáromi haditanácson immáron Görgei is ott volt, s az ő javaslatára a haditanács 9-ére tűzte ki az áttörés napját. Klapka azonban már másnap, 7-én a bal parton megindította az I. hadtestet Pest felé. Görgei erre lemondott a fővezérségről, de tisztikarának kérésére visszavonta döntését. A hadtestparancsnokok — köztük Poeltenberg - rávették Klapkát az I. hadtest visszahívására, s a 9-i áttörési kísérlet megtételére. De a diszpozíciók késedelmes végrehajtása miatt, illetve az ellenség figyelmének elaltatása érdekében Klapka 9-én és 10én már nem mert támadni, így 11-én került sor az újabb áttörési kísérletre, amelyet Görgei sebesülése miatt Klapka vezetett. 93 HERMANN Róbert, 1996. 76-107. 94 GÖRGEY Artúr, 1988. II k. 207-225, GÖRGEY István, 1888. III k. 1-54, BREIT József, 1930. 94-102.
