Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1998)
Hermann Róbert: Poeltenberg Ernő, a szabadságharc tábornoka
visszaverték. 79 Ugyanezen a napon a hadtest csallóközi előőrseit is támadás érte, de ezek is sikeresen visszaverték azt. 12-én a cs. kir. csapatok Abda felé intéztek erőszakos felderítést, de a VII. hadtest lovassága visszaverte őket. Május 14-én ismét a zámolyi előőrsök vertek vissza egy támadást. 18-án Poeltenberg indult felderítésre, de csupán annyit tapasztalt, hogy az ellenség főerői nem előtte, hanem valószínűleg a bal parton állhatnak. Május 19-én a cs. kir. csapatok űzték el Öttevényről a magyarok előőrsöket, amelyek Abdára vonultak vissza. Másnap Poeltenberg visszafoglalta Öttevényi. 22-én ismét Öttevény környékén került sor előőrsi összecsapásra. 24-én azt jelentette, hogy a hírek szerint 26-án indul meg az általános támadás a győri állás ellen. Ezen a napon a zámolyi és az öttevényi előőrsöket érte kisebb támadás. A nagy támadás azonban elmaradt, sőt, június 7-ig Poeltenberg naponta csak azt jelentette, hogy az ellenség állásában semmifajta változás nem következett be. 80 Görgei Buda alól több ízben is küldött - főleg lovasságból álló - erősítéseket Poeltenbergnek. Buda május 21-i bevétele után pedig Poeltenberg balszámyának fedezésére indította Kmety György ezredes önállóvá tett hadosztályát. Ezzel együtt a Duna jobbpartján álló erők létszáma elérte a 15.000 főt. 81 Görgei Buda bevétele után kezdeményezte Poeltenberg tábornoki kinevezését. Poeltenberg június 7-én kapta meg tábornoki kinevezését. 82 Az ellenséggel való félhivatalos kapcsolatfelvételre egy alkalommal került sor. Schlik altábornagy pénzt küldött két, magyar fogságban lévő cs. kir. tiszt, számára. A címzésen azonban csupán „t. c. Poeltenberg úr" szerepelt. Poeltenberg június 14-én tudatta Schlikkel, hogy a pénzküldeményt továbbította a két címzetthez. Biztosította arról, „hogy azon szerencsétlenekkel, akiket a hadiszerencse mint hadifoglyokat a mi kezeink közé juttatott, mi szerencsétlen sorsukat legkevésbé sem éreztettük, sőt a tisztekkel mint barátainkkal bántunk". Éppen ezért csodálkozik azon, hogy a legutóbbi időben az osztrák sajtó dicsekedve ír arról a komisz bánásmódról, amelyben az osztrák fogságba esett magyarok részesülnek. Nem gondolnak arra, hogy Magyarország hasonló bánásmóddal fog fizetni? „Nem a bátorságunk hiányzik ahhoz, hogy ily gyalázatos tettet megbosszuljunk. Bátorságunknak elég tanújelét adtuk. Csupán a bosszú az ízlésünkkel nem egyezik, Önök pedig ne kényszerítsenek arra, hogy mi a megtorlás eszközeihez nyúljunk". A magyarok kezén 3 tábornok, 14 törzstiszt, 400 főtiszt és 22.000 legénységi állományú személy van, Ausztria gyalázatos tetteit tehát tízszeresen is megbosszulhatják. „Hiába akarják Önök eljárásuknak a törvényes formákat megadni, az mégis a nemzetközi jogba ütközik". Neki, mint katonának vérzik a szíve ha arra gondol, hogy Magyarország türelme is elfogyhat. „Igen kérem, használja fel soraimat arra, hogy egy esetleges nagy szerencsétlenséget elhárítson; dacára annak, hogy mint ellenségek állunk szembe egymással, valamennyien meg vagyunk győződve az Ön tiszteletreméltó jelleméről" - fejezte be levelét. Ugyanakkor a cs. kir. előőrsökhöz eljuttatott átiratában közölte, hogy minden olyan átiratot vissza fog küldeni, amely „önöktől nem a megfelelő és minket megillető címzéssel érkezik". 83 Görgei még Buda bevétele után, 1849 május végén Bayer József ezredes, vezérkari főnök vezetésével létrehozta a Központi Hadműveleti Irodát. Ez előbb Esztergomban, majd Tatán tartózkodott, s onnan adta ki utasításait. Feladata az volt, hogy a fősereg meglehetősen hosszú 79 KLÖM XV 319. és KATONA Tamás, 1989. 459. 80 Poeltenberg győri működésére Id. Operations-Journal és MOL Görgey-lt. Elnöki lev.-jkv. No. 51-87. 81 Ld. erre Operations-Journal 82 KLÖM XV 392, 433-434, HERMANN Róbert, 1994. 982. BARTHA Albert, 1930. 79. 83 BARTHA Albert, 1930. 138-139.