Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1997)

Fülöp Lajos: A gyöngyösi irodalom hagyományaiból. Írói pályák és törekvések a XIX. század első felében

igazgatója Bajza József, aki színibírálataival még lemondása után is a színház szellemi irányítója maradt. Az irodalom vezetése a Tudományos Gyűjtemény, az Aurora, majd az Athenaeum köré csoportosult írók, Vörösmarty, Bajza és Toldy triásza kezében van. Új vonása a kornak, hogy az irodalmi és nyelvi viták, csatározások egyre inkább a gomba módra szaporodó újságokban, folyóiratokban, divatlapokban (pl. a Jelenkorban, a Regélőben, a Pesti Hírlapban stb.), a sajtó közvetítésével és a közvélemény nyilvánossága előtt zajlanak. A reformkori nyelvművelés - Kazinczynak és társainak a korábbi, csupáncsak személyes állásfoglalásai után - egyre inkább intézményessé válik. Az akadémia mint országos testület ezután az egység képviselőjeként léphetett fel, összefoghatta, irányíthatta a nyelvápoló tevékenységet (így a szaktudományok magyar nyelven való művelését, szakés műszótárak összeállítását, korszerű grammatika megjelentetését és a helyesírás szabályozását). A felvilágosodás kori és a reformkori neológia egyben stílusújítás is volt (gondoljunk a szentimentalizmus, a rokokó, a klasszicizmus, a biedermeier, a romantika, a kritikai realizmus és a népiesség egymást követő, gyakran együtt élő stílusirányzataira). De a szépirodalmi stílus mellett — a sajtótermékek gyarapodásával - meg kell említenünk a publicisztikai stílus kifejlődését és gazdagodását, a megye- és az országgyűlések gyakorlata kapcsán a szónoki stílus megerősödését, a magyar társalgási nyelv kialakulását, valamint a hivatalos stílus magyarrá tételét. Mindezt sajnos a magyar tudományos stílus általánossá válásáról a szaknyelv kellő fejlettsége híján - még nem mondhatjuk el. Ekkor alakul ki és kezd normatív nyelvváltozatként véglegesen szabályozódni a magyar irodalmi nyelv, amely 1844ben (a latin helyett) végre az ország hivatalos nyelvévé válik, de ekkor foglalja el a szépirodalom is a maga modem értelemben vett helyét a társadalmi és a kulturális életben. A vázolt korszakban megélénkült Gyöngyös szellemi élete is. A 14. században alapított gyöngyösi ferences könyvtárnak ekkor már több mint 5000 kötete volt (kódexek, ősnyomtatványok, ANT- és RMK-kötetek). 1816-ban Horvát István itt találta meg a Gyöngyösi Kódexet, Döbrentei Gábor pedig 1836-ban a Gyöngyösi Szótártöredéket. A 19. század első felében rendkívül sok könyvet szerzett be a könyvtár, és nemcsak egyházi, hanem világi tárgyú (elsősorban irodalmi, történelmi, pedagógiai és természettudományi) alkotásokat, a kor jelentős hazai, külföldi és helyi szerzőinek (költőknek, íróknak és tudósoknak) a műveit. Megtalálható volt itt a Magyar Kurir, a Magyar Hírmondó, a Tudományos Gyűjtemény, a Tudománytár, a Nemzeti Almanach és számos hazai helytörténeti kiadvány, monográfia. A városban ferences gimnázium és hittudományi főiskola is működött. Ekkor vetették fel a városi levéltári gyűjtemény korszerű elhelyezésének gondolatát is. Ugyancsak jelentős volt a Szt. Bertalan templom egyházi gyűjteménye és a református egyházközség levéltára. Az ortodox (görögkeleti) egyházközség 1809-ben, a zsidó hitközség pedig 1813-ban építette fel templomát; az utóbbi 1859-ben Talmud Tóra iskolát is nyitott. Széchenyi István pesti Nemzeti Casinojának példája nyomán 1834-ben Gyöngyösön is megalakult a Kaszinó Egyesület az ún. Vaskorona-házban. Kezdetben két egylet működött: a nemesi vagy mágnás, illetőleg az iparos vagy polgári kaszinó. Alapszabályuk a „barátságos, illedelmes társalkodás és művelődés" kívánalmát jelölte meg. Fő tevékenységük: a bálok és társas összejövetelek rendezése, könyvtári könyvek és folyóiratok olvasása, a reformeszmék propagálása. 1844-ben létesített könyvtáruk a város első közkönyvtára volt. A két kaszinó 1848-ban egyesült. Az önkényuralom időszakában ezt az egyesületet is betiltották, s csak az 1850-es évek közepén alakulhatott újjá. Hatására nem sokkal később több egyesület is létesült, így pl. a Gyöngyösi Műkedvelő Társaság, a Gyöngyösi Katolikus