Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1997)
Bakó Ferenc: Kőbe vájt építmények a Mátra környékén
monokultúrával. Célom az volt, hogy ebből a szempontból is rendszerezzem a táj településeit, hogy meg tudjam találni azokat, melyekben felbukkanhatnak még a tudomány előtt ismeretlen barlangépítmények: pincék, illetve kultikus helyiségek, üregek. A megvizsgált 22 településből mindenütt magam is végeztem kutatást, de a pincéket tekintve csak 14-ben. A többiben a megjelent irodalom révén tájékozódtam. A barlagépítmények zömét ezen a tájon a borospincék képezik, jóval kevesebb a kultikus építmények száma. A lyukpincék elterjedését és korát tekintve megállapíthattam, hogy a területen csomópontok vannak, amelyeket a földtani, gazdasági feltételek alakítottak ki. Ezekhez néhol az egykori földbirtokos termelési kedve, céljai is csatlakoznak. Nézetem szerint a Mátra környékén a pincekutatás Abasárt, Visontát, Domoszlót, Gyöngyöspatát, Rózsaszentmártont, Nagyrédét és Kompoltot tarthatja számon, mint a bor hagyományos tárolásának módját leginkább őrző településeket. A vallási, kultikus céllal vájt építmények Abasár, Demjén, Istenmezeje és Szurdopüspöki helységekben maradtak fenn, de néhány településen ezeknek csupán emlékét őrzik. Az építményeket feltételezett, vagy bizonyítható keletkezésük időpontja szerint is besorolhatjuk. Használatuktól, rendeltetésüktől függetlenül középkori eredetűnek tarthatjuk az abasári királyi sírüreget, a kompolti pincét, esetleg a szurdokpüspöki remeteséget, a gyöngyöspüspöki uradalmi pincét és a gyöngyöspatai egyházi pincét. Közöttük legjelentősebbnek tartom az abasári emléket, amit első ízben sikerült felmérni és részletesebben leírni. Az egyszerű, jelentéktelen üreg keletkezése, története bizonytalan, ennek hitelességét egyesek kétségbe is vonják. A magyar történelem ezen eseményével kapcsolatos körülmények tisztázása általános érdek lenne, de különösen az a pincetörténet keretei között, mert a sziklatemetés időpontja a pincék létesítésének is legkorábbi bizonyítéka lenne. Érdemes ezért néhány tényt és feltételezést az alábbiakban megemlíteni. A dolgozatomban bemutatott botpincében lévő sírüreg úgy került be a történeti irodalomba, hogy GOROVÉ László 1830-as közlése szerint báró Haller Sámuel a hely birtokosa 1773-ban kőtáblát állított az üreg mellé. 86 Ennek szövegében arra emlékeztet, hogy Aba Sámuelt, az ország harmadik királyát ide temették el. Ezután a szöveg gúnyos és becsmérlő hangon szól a királyról, akit méltatlanul az ország ellenségének nevez. A középkori krónikák szerint Abát kétszer temették el és ez lenne a második sírhelye, de Aba életének és korának tudományos felkészültségű feldolgozói nem fogadták el ezt az állítást. Kizárták annak lehetőségét, hogy egy magyar királyt ilyen dísztelen, felirat, jelkép nélküli üregbe temettek volna el. 87 A 20. század történelmi, művészettörténeti irodalma csupán érinti a sziklasír kérdését, elsősorban a feldebrői altemplom építéstörténetével összefüggésben utal rá. Felmerül itt egy olyan nem kellőképpen alátámasztott hipotézis, mely szerint Abát először ide temették volna el és ,,hívei" kiemelték a sírból, majd az abasári monostorban helyezték volna végső nyugovóra. A pincében lévő sírüreg itt sem kerül szóba, de azt sem állítja senki teljes bizonyossággal, hogy a királyt először a debrői altemplomban temették volna el. 88 Saját szemlénk, leírásunk, felmérésünk alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a sírüreg előtti pincerészt egykor átalakították, a járó szintet lemélyítették, a sír előterét falazással leszűkítették s így került az üreg a jelenlegi magasságba a táblával együtt. Az átépítés tehát kétségtelenül 1773 után történt. A sírüreg előteréből a domb belseje felé hajdan pinceág indult, amelynek „modernizálása" során századunkban sírhelyeket találtak. A „bolttető" etimológiája tehát 86 GOROVÉ László 1830. V. füzet 5. 87 SZABÓ Károly 1872. 36., KANDRA Kabos 1891. 151. 88 GYURKÓ János 1982. 64.
