Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)
Várallyainé Hatala Emese: A gyöngyösi Szeplőtelen Fogantatás Társulat története 1908-1950-ig
és megbeszélték az esetleges hibákat. A jegyzőnek feladata volt tehát az aljegyző segítése és tanítása is, hogy az aztán egy év múlva megfelelően el tudja látni a tisztségét. Itt kell megemlíteni még a KORELNÖKI tisztséget. A társulat választmányi testületében a korelnök is benne volt. A korelnökség tiszteletbeli poszt volt. Általában annak járt, aki már minden tisztséget elviselt, esetleg több évig is szolgált, mint ami szokásos volt, vagy esetleg valamely nagyobb adományt tett a társulat számára. És természetesen általában ő volt a társulat legidősebb tagja. A korelnök résztvett mindazokon a társulati ünnepeken, összejöveteleken, amelyeken a többi tisztviselő. Korelnökök a Szeplőtelen Fogantatás Társulat fennállása során a következő személyek voltak: 1910-? id. Bognár Mihály 1930- 31 Váhgi János 1931- 44 Major István 1944-47 Bogdány József Az eddig említettek voltak a tisztikar tagjai. Az ő együttes kötelezettségük volt, hogy jelen kellett lenniük minden egyes társulati temetésen, misén, búcsún, ünnepen, egyszóval minden összejövetelen, ahol a társulat kivonult. Nagy idő és anyagi áldozatot követeltek ezek, de „vállalták szívesen, mert rangot is adott nekik, ha tisztviselők voltak". 24 Az elöljárósághoz tartozott még (a tisztikar tagjain kívül) a SZOLGADÉKÁN, vagy más néven SZOLGÁLÓDÉKÁN. A szolgadékán feladata volt a vezetőség és a társulati tagok közti közvetítés, mozgósítás bizonyos eseményekre, összejövetelekre (pl. temetésekre, búcsúkra stb.). Társulati szóhasználat szerint ők „vetették be szolgálatra a dékánytársakat", azaz ők „talpalltak". Jelen társulatban évente két szolgadékánt választottak. Ezek lettek más szóval a „hites szolgák". Amennyiben vállalták a feladatot, egyúttal „talpallós szolgák" vagy másnéven „lábbal szolgáló szolgák" lettek. Ha nem vállalták a „talpallást", meghatározott összegű „szolgaváltságdíjat" fizettek a társulatnak, és maguk helyett szolgát fogadtak. Ezeket a fogadott szolgákat „fizetett szolgáknak" nevezték. A társulat pontosan számontartotta, hogy ki ki helyett tölti a szolgaságot. A „szolgaváltság" címén lefizetett összeget a „lábbal szolgáló szolgák" kapták meg, ez volt az ún. „talpalló". A szolgai tisztség elvileg egy évre szóló kötelezettség volt, de a „lábbal szolgáló szolgák" gyakran több évig is „talpalltak". Már jól ismerték a tagokat, lakhelyüket, és szívesen vállalták ezt éveken át újra. Sok vitás ügy keletkezett a szolgadékánság vállalása, vagy a fogadott szolgák járandóságának nem fizetése miatt. A szolgadékánoknak a választmányi testület 1927-es döntése következtében nem kellett „maradságot" (tagdíjat) fizetniük. 1928-ban pedig olyan határozatot hoztak, mely szerint a szolgadékánoknak és a tisztviselőknek „kocsiilletéket" sem kellett fizetniük. Nem tartozott a vezető beosztásokhoz, de a társulat életében jelentős és fontos volt a búcsúvezetői és a nagvlobogósi poszt. A BUCSÚVEZETÖ volt a szentkúti búcsúnak, a társulat „fogadott Szent Búcsújának a fővezetője" 25 Ez a megbízatás több évre szólt, a búcsúvezetők általában halálukig viselték ezt a posztot. 1912-ben a választmányi testület szükségesnek találta, hogy „búcsúvezető kisegítőt" is válasszanak. A társulat működésének kezdetétől 1922-ig, haláláig Bakocs János volt a társulat búcsúve24. K. A. 25. Jkv. I. 1912. jún. 2./8. tárgy.
