Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)
Várallyainé Hatala Emese: A gyöngyösi Szeplőtelen Fogantatás Társulat története 1908-1950-ig
Fontos szerepet játszott a társulatban a fődékán felesége, a „FŐDÉKÁNYNÉ". Az ő feladata volt a társulati oltár díszítése, virágokkal ellátása, az oltárruhák tisztítása és új gyertyák beszerzése. Ezeket gyakran saját költségükön végezték el. Nagy társulati ünnepekkor a fődékánnénak kellett a társulat választmányi testülete és tisztikara számára ebédet főznie. Nagyjából egyenrangú tisztség az aldékáni és a jegyzői, bár a jegyzőnek nagyobb társadalmi megbecsültsége volt. Aki az egyiket „viselte", nem kellett már a másikat is betöltenie. Általában az írástudatlan, vagy épp írástudó, de gátlásos, nehezen fogalmazó személyek, akik emiatt vonakodtak a jegyzői állás elfogadásától - vállalták el az aldékánságot. Az ALDÉKÁNt másnéven KISDEKÁNként is emlegették. Természetesen az aldékánnak is megvoltak ill. a társulat története folyamán kialakultak a kötelezettségei: 1909-ben a választmányi testület kimondta „örök időkre" nézve is, hogy az aldékán a szolgadékánokkal minden évben az alakuló gyűlés után beszedje az elmaradt taksadíjakat és kamatokat. 1910ben arról döntenek, hogy a „társulat alapítványi és szenvedő kötvényeiről lajstrom állíttassák ki és az aldékánynál tartsák szerencsétlenség beütése biztosítására". 20 1933-ban az egyik választmányi gyűlésen a korelnök kifejtette, hogy a társulatnál „az aldékány úrnak semmiféle kötelessége ez ideig nem volt, ezért a választmányi gyűlésen gyakran meg sem jelent. Indítványozta, hogy a társulati ládák kulcsa az aldékánnál legyen, „és akkor kötelessége lesz a társulat vagyona felett mint esküdt embernek őrködni". 21 Mindezekből kiderül, hogy az aldékán egyik fő feladatának a társulat vagyonának kezelését, annak óvását tartották. Ezt mondja ki az alapszabályzat - már a fődékán feladatainál idézett - 14. pontja is. A fődékánnal együtt végzendő kötelezettsége volt az aldékánnak a társulatbeli betegek látogatása. Ezenkívül az aldékán felelt azért is, hogy a társulat bora „időben le legyen fejtve", el legyen adva. 22 Az aldékáni állás szintén egy évre szólt. Kivette a részét a társulati életből az „ALDEKANYNE" is. O segédkezett az oltárdíszítésben és az ebédek főzésében a „fődékánynénak", gyakran a kiadásokban is megosztoztak. Igen jelentős és a társulati tagok által megbecsült tisztség volt a jegyzőség. A JEGYZOnek természetesen írástudó embernek kellett lennie, aki képes volt értelmesen összefoglalni és megfogalmazni a gyűléseken tárgyalt témákat. A jegyző vezette a társulati könyveket. A gyűléseken a jegyző fragramentumot (piszkozat) vett fel a tárgyalt témákról és a hozott határozatokról, amit aztán letisztázott és jegyzőkönyvbe foglalt. A jegyzői állás elég nagy elfoglaltságot jelentett, és fáradságos munkának számított. Ezt jelzi egy 1912-ben elfogadott rövidéletű határozat, miszerint a jegyzői állás „igen terhes", ezért a társulat idősebb tagjai ezen és a többi „súlyos állás" alól legyenek felmentve. Ugyanezen a gyűlésen döntenek úgy, hogy a jegyzőség nem egy hanem két évre szóljon, mivel arra alkalmas egyén akkoriban nem volt elegendő számmal a társulatban. Nyolc évvel később, 1922-ben fogadták el azt az indítványt, miszerint „a jegyzői állás egy évre is megfelel, van elég fiatal erre megfelelő" tagtárs a társulatban. 23 Egy 1914-es választmányi gyűlésen kimondták, hogy a leendő jegyző szolgadékánságot ne viseljen, s ha már volt szolga vagy annak váltságát fizette, akkor kapja vissza az összeget. Amikor valakit a jegyzői tisztségre előre kijelöltek, előtte egy évre megválasztották aljegyzőnek. Az aljegyző feladata az volt, hogy ezen egy év alatt ismerkedjen a fogalmazással, a jegyzői feladatokkal. A gyűléseken mindig ott kellett ülnie a jegyző mellett, neki is fel kellett vennie fragramentumot, amit aztán összehasonlítottak a jegyzőével, kijavították 20. Jkv. I. 1910. máj. 16./8. tárgy. 21. Uo. 1933. szept. 2473. tárgy. 22. Uo. 1933 szept. 2474. tárgy. 23. Uo. 1922. nov. 12./4. tárgy.
