Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)
Szecskó Károly: Adalékok Bán Imre gyöngyösi éveihez
anyja magyar paraszti családból származott, atyja pedig lelkesen szolgálta a magyar szabadságharc ügyét.) Vörösmarty-Arany-Petőfi összefoglalása kitűnő, de nélkülözhetetlen lenne egy-egy tömör, összefoglaló szakasz e három nagy költőnk művészi egyéniségének jellemzésére. (Vörösmarty képzelet alkotása, Petőfi drámai ösztöne, lírai realizmusa, Arany emberábrázoló és különleges szerkesztő művészete stb.) Kár, hogy a világirodalmi kitekintések elmaradtak, nyilván papírhiány miatt. Mindamellett a könyvek jók, használhatók, kár, hogy kibírhatatlan áruk miatt a tanulók alig 15 %-a tudta megszerezni őket."^ 86 ) A francia nyelvkönyvre a következő megjegyzést tette: "Régi tankönyvek, észrevétel nincs. "( 87 ) A levéltári források között fennmaradtak Bán Imréről érdekes megjegyzések, sőt, olvasható a források között véleménye önmagáról is. Az 1945/46-os tanévből a gimnázium iratai között olvasható négy feljegyzés az akkor az intézményben oktató tanárokról. Bán Imréről az alábbi vélemények találhatók: "1. Igen jó képzettségű, jó módszerrel tanít. 2. Munkájával, példájával nevel. 3. Hivatali dolgának eleget tesz. 4. Széles társadalmi tevékenységet fejt ki."( 88 ) Egy másik aláírás és dátum nélküli feljegyzésben ez található róla: "Igen jó képzettségű, jó módszerrel tanít. Hivatali dolgának eleget tesz. Széles társadalmi tevékenységet fejt ki."^ 89 ) A harmadik szintén dátum és aláírás nélküli feljegyzés a következőket tartalmazza: "I. Széles látókörű, igen képzett tanár. II. Egyéni tartása van, de a nevelő tényezőket nem aknázza ki eléggé. HL Hivatali teendőit jól és pontosan látja el, de többletmunka vállalásába sokszor kevésbé buzgó. IV. Széleskörű társadalmi munkásságot fejt ki."( 9 °) A harmadik minősítése már nem egyértelműen pozitív, sőt ellentmondásos. Míg az első minősítésben az áll, hogy "jó módszerrel tanít", a másodikban így vélekednek róla: "de a nevelő tényezőket nem aknázza ki eléggé". A harmadik jellemzésben a harmadik és a negyedik pont teljesen üti egymást. Érthetetlen az, hogy "széles társadalmi tevékenységet fejt ki", ugyanakkor "többletmunka vállalására sokszor kevésbé buzgó". Az 1946. július 31-én kelt "Tanárok és tanulók nyári munkavállalása" című feljegyzésben az alábbi olvasható róla: "Bán Imre gyenge egészségi állapota miatt fizikai munkát nem vállal, különféle társadalmi alakulatoknál végez szellemi munkát."^ 91 ) Az utóbb idézet dokumentum mellékleteként található Bán Imre saját magáról 1946. július 30-án papírra vetett jellemzése, amely így hangzik: "AVK Minisztériumnak a tanárok testi munkájával összefüggő rendeletére az alábbiakat jelentem: a. ) Gyenge egészségi állapotomra való tekintettel fizikai munkát végezni nem tudok. Egyébként sem ruhám, sem cipőm nincs olyan, amelyben ilynemű munkát végezhetnék. b. ) Országunk szellemi újjáépítése, nézetem szerint, van olyan fontos, mint a fizikai újjáépítés, ebből pedig egész éven át bőségesen kivettem a részemet minden ellenszolgáltatás nélkül. E szellemi munkát most is végzem, irányítom a M agyar-Szovjet Művelődési Társaság helyi csoportjának kultúrmunkáját, előkészítem a csoport őszi munkatervét. Magamnak is állandó ismeretszerzésre, olvasásra van szükségem e téren. Én végzem a társaság tevékenységének sajtóbeszámolóját is. 86. HML. XXVI-52/2. Jegyzőkönyv a gyöngyösi állami gimnáziumban 1946. márc. 19-én a tankönyvek ügyében tartott értekezletről. 192/1945/46. 87. Uo. 88. HML. XXVI-52/2. A véleményt D. J. kollegája írta róla 1946. ápr. 18-án.; 228/1945/46. 89. Uo. 90. Uo. 91. HML. XXVI-52/2. 343/1945/46. 92. Uo.