Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)
Kriston Vízi József: Asszonyok farsangja - Parádsasvár, 1983
ezekre jóval érzékenyebben reagáló női közösségek hangulatát mindenképpen jelentősen befolyásolták. Hasonló motívummal magyarázhatjuk azt is, hogy 1968 és 1974 között mikor a gyár műszaki rekonstrukciója után áttértek az addig teljesen ismeretlen, így szokatlan, bizonyos fokig drasztikus életmód váltást is igénylő háromműszakos termelésre - mind a tréfás adománygyűjtő borotválás, mind pedig a bál elmaradt. Adatközlőink közül - életkortól szinte függetlenül - jónéhányan elmondták, hogy emlékezetük alapján közszájon forgott a 60-as évek gyakorlata, mikor is „ha nem a gyáriak, legfeljebb az otthonlévő és talpraesett középkorú asszonyok" szervezték a mulatságot. A bál, amit még az 1950-es évek végéig is hol egy-egy háznál, majd inkább a kantinban bonyolították le, az 1970-es évek közepétől a kultúrházba került. A véglegesen új közösségi helyszínre került bálba a pénzből és hasznosítható naturáliákból elkészíttetett fánkok özönét és a befűszerezett forraltbort előbb még egy-egy vállalkozó kedvű, érintett család házánál, majd utóbb az üzemi konyhán készült. b) Az 1970-es évek közepén helyi és parádi asszonyok elevenítették fel a bolondos asszonymulatságot. Lélektanilag ehhez jó alapot nyújtott a szokás akkorra már a környéken is igen ritka jellegének ösztönösen felismert sajátossága, a gyár fiatal és ambiciózus női utánpótlás-gárdájának kialakítása, amit legjobban a parádsasvári lányok egyre nagyobbszámú továbbtanulása, majd az azt követő vissza- és (végleges) letelepedés hatása jelzett. A gyár speciális helyzete és szerepe a nagyléptékű munkamegosztásban, a helyi és környékbeli népesség életmódjának stabilizálása a magyar vidéki ipar konszolidációjának kedvező helyi alakulásában (biztonságérzet és módosodás) jelentek meg. Talán nem túlzott ez a fenti okoskodás, amely révén ennek (is) tulajdoníthatjuk az asszonyfarsang szokásának újsütetű gyakorlását. Tényszerűen nem bizonyítható, de valószínű, hogy az 1960-as évek végétől rendezett parádi „Palóc napok" közvetett inspirációt szintén jelentettek a sasvári asszonyfarsang folklorizmusához. 23 c) Ekkorra már (1975-80) húshagyókedd helyett egyértelműen péntek és szombat lett az asszonymulatság ideje. A falubeli és a gyári borotválás pénteken zajlott, míg a pampuska sütésére szombaton délelőtt, az egyéb előkészületekre (forraltbor készítés, kultúrházi dekoráció, zenészek ügyeinek intézése stb.) délután, a báli gyülekezőre és kezdetre koraestétől került sor. S amíg jóval korábban (a II. világháborút megelőző években egyértelműen) a hamvazószerdát megelőző egyetlen napon zajlott le a parádsasvári asszonyfarsang, két évtizeddel ezelőtt már nem az egyház (és hagyománytartó hívei) által nyilvántartott farsangzáró napok egyikén, hanem jobbára már a bérfizetéshez közeli hétvégén rendezték meg azt! 24 d) 1980-ban a borotválókat kísérő maskarások előző évi „buzgalma" ellenérzést váltott ki mind a falubeliek, mind pedig a gyári vezetés körében. Egyes elbeszélések szerint (az esetleges túlzásokat is figyelembe véve) már a megelőző évben igencsak eldurvult à játék. „ Kéthárom, nagyon merész aszony még a kocsmába is utánament a férfiaknak, az erősen kocsmázók hagyták magukat, meg fizettek is a nőknek. Azok meg csak zsinatoltak ott egy jó darabig. Más emberek, akik csak egy sörre, fröccsre mentek be és mentek volna dolgukra, azok igencsak megnehezteltek ezért. " A Mátraalmásról való kocsmáros asszony (aki egyébként maga is volt egynémelykor maskarás!) hetekig igen föl volt háborodva az ilyen maga23. A témához, ill. általánosan a tendenciához vö: VOIGT Vilmos 1992., valamint a Kárpátok nyugati részéről hozott mai példákkal FROLEC Vacláv 1979. 24. „Ha a falubeliekliez, csak néhány helyre mentek, az sem volt baj, de a gyárban mindig borotváltak, oda mindig bementek, mivel ott már korábban is pénzt adtak, abból aztán jobban lehetett gazdálkodni. " (Kékesi Jánosné)
