Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)

Bakó Ferenc: A magyar parasztház középoszlopának néprajzi jelentősége az Országos Kérdőív válaszai alapján

tarisznya, törülköző, sőt még tükör, hám, ostor vagy kapa is. A kapának a szobában való elhelyezését Tiszapalkonyán (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) azzal indokolták, hogy „ezzel keresik a kenyeret". A világító eszközöknek, mint a mécsesnek az oszlopra erősítését úgy magyarázzák, hogy az asszonyok, lányok esténként körülötte fontak. A Szolnok megyei Jászladányon legutóbb kis polcokat szegeztek rá és ott tartották a kovát, a taplót, a kisebb iratokat. Enyingen (Fejér m.) a bele vert szegre szentképet is akasztottak. Adataink szerint néhány helyen a középoszlop feljegyzéseknek, feliratoknak is adott helyet. Törtelen (Pest m.) „arra jegyezték a rovásokat" a gyerek növekedését megjelölve, vagy a családi események időpontját. Tiszaszederkényben (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) a gazda vagy a házépítő mester nevének kezdőbetűi kerültek rá, máshol a családtagok születési, elhalálozási dátuma. Rábapatyon (Vas m.) jegyezték fel, hogy a múlt században az oszlop, a duc oldalára „a búcsúra érkezett vendégek is ráírták a nevüket" és rozmaring szállal díszítették, „mert a vendégek jelvénye a rozmaring volt". Feliratos oszlopokról adnak hírt a kérdőívek Somogyból (Vízvár) és Veszprémből (Szápár) is. Egyes bútorokat helyettesítve, a középoszlop a családi életben is szerepet kapott. Számtalan helyen az oszlop segítségével tanultak meg a gyerekek állni, a nagyobb gyerekek kergetődztek, „csilligéztek" körülötte (Bogyiszló, Tolna m.), máshol táncolni tanultak mellette (Felsőtárkány Heves m., Bojt Hajdú-Bihar m.). Sok adat utal rá, hogy gyerekek a középoszlop körül imádkoztak, de a reformátusok nem ott, hanem ágyban mondták el az esti imát (Nagyvisnyó Heves m.). A szlovák nemzetiségű Tótkomlóson (Békés m.) „a gyerekeknek fenyítésből az oszlop körül kellett térdepelniök". Az 1970-es, kérdőíves kutatás eredményeinek fenti összegezése után szükséges ezeket az eddigi ismeretekbe ágyazva újra értelmezni: áttekinteni a középoszlop lokális elnevezéseit a földrajzi elterjedés szerint, összekapcsolva a lakóház szerkezetében elfoglalt helyével és különböző funkcióival. Megállapítható, hogy a parasztház középoszlopa a legnagyobb, fűthető helyiségben felállítva és a mestergerendát tartva országosan elterjedt építőelem. A rendelkezésünkre álló adatok szerint nagyobb sűrűségben fordul elő a Felföldön és Északkelet-Magyarországon, bár a középoszlop egy letűnt korszak emlékeként inkább a 100-200 éves, három sejtű házak első, nagyobb helyiségéhez tartozott. Ezen a néprajzi jellegű általánosításon kívül a középoszlop történelmünkben megtalálható a kúriák, egyházi építmények enteriőrjében is, vagy a kőbe vájt épületekben, lakásokban, istállókban, pincékben stb. Kutatásaim elsősorban a népi építmények középoszlopát, annak különböző formáit vették tekintetbe, egyéb területeken való előfordulásait csak kiegészítésként és a teljesség érdekében használtam fel. A középoszlop bódoganya vagy bódogasszony fája elnevezése az eddig közölt néprajzi irodalom szerint tömegesen a Felföldön volt használatos. Az alacsony előfordulási számok {bódoganya 12, bódogasszony fáj a 16) annak tulajdoníthatók, hogy a korábbi (1967, 1970. évi) kutatások után a felföldi megyéket ismertnek tekintettük, így a most elemzett gyűjtés folyamán ide kevés kérdőívet küldtünk ki. Az 1970-es Felderítő kérdőív ellenben minden településre eljutott, s pl. Nógrád megyében a bódoganyát 24 helyen mutatta ki, ám a bódogasszony fáját sehol. Heves megyében a bódoganyát 31, a másik formát 5 helységben ismerték, Borsod megye északi részén és Gömörben pedig a bódoganyát 25, a bódogasszony fáját 8 faluból jelezték. Mindezekből kitűnik, hogy a bódoganya a Felföldön 80 település hagyományaiban volt felismerhető, de ugyanez a másik forma esetében csak 13 lelőhelyet jelent. A Felföldtől távolabb fekvő kistájak helységeiben e két megnevezés előfordulása nem jelentős számú, bár az Alföld és - kevésbé - a Dunántúl településtörténetének ismeretében másra számítot-