Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)
Bakó Ferenc: A magyar parasztház középoszlopának néprajzi jelentősége az Országos Kérdőív válaszai alapján
válaszokkal. A kérdőpontok ugyanazok voltak, mint az első, 1967-os esetben, tehát a középoszlop isméretére-meglétére, helyére, nevére, díszítésére és használatára vonatkoztak. 5 Ezt az országos érdekeltségű gyűjteményt eddig még nem dolgoztam fel, de most szükségesnek tartom közölni, mert segítségével a „középoszlop jelenség" pontosabban körülírható, változatai, elterjedése pedig jobban megismerhető. Az alábbiakban ezeket az adatokat igyekszem rendszerezni és tartalmilag elemezni. Felhasználom itt az előbb említett, már megjeleni közleményeim lényegesebb állításait is, mert ezek még mindig nem kerültek be a köztudatba. A visszaérkezett kérdőívek kétharmada (192 drb.) igenlő, amiből az következik, hogy századunk elején a ház középoszlopát ennyi helyen ismerték, használták. A pozitív válaszok az ország csaknem minden tájáról, megyéjéből származnak: Zalától Szabolcs-Szatmárig, Győr-Moson-Soprontól Békésig. Kérdéseket intéztem a már korábban is kutatott Felföld megyéinek gyűjtőihez is a kiegészítés, ellenőrzés érdekében, de ezen a téren újat ez már alig hozott. A felmérés igazolja tehát azt a véleményt, hogy a mai Magyarország területén a mestergerendát tartó középoszlop általában ismert vagy használatos volt, függetlenül attól, hogy neve, elhelyezése, használata és a néphithez sorolható kapcsolatai különbözőek. 6 A válaszok egyötöde csupán jelzi az oszlop használatát, de egyéb ismeretet nem közöl róla. A múlt századi irodalomban a palóc néprajzi csoport jellemzőjeként feltüntetett bódoganya elsősorban nevével, formájával, másodsorban funkcióival különbözött a parasztházban többfelé megjelenő középoszloptól. Ezt a régi, hagyományosnak nevezhető formát prototípusnak tekintve, országosan fellelhető változatait is ehhez viszonyítottam. Kérdőíveink adatai ehhez a viszonyításhoz megfelelő segítséget tudnak nyújtani, amint azt a következőkben részletezni fogom. Az egyik kérdőpont az oszlop nevére vonatkozik és erre számos feleletet kaptunk. Közöttük az oszlop időrendben első, 1857-ben leírt neve, a bódoganya látszik a legfontosabbnak, amit a néprajzi irodalom is átvett és a mai napig is használ. A „mátravidéki palóczok bódoganyját (...), ezt a kiczifrázott oszlopot" a gyermekek esti ima után, vagy „ha csínyt tettek, rendre csókolják" - írja az ismeretlen szerző. Nem lehet vitás, hogy egy, valamilyen módon díszített oszlopról van itt szó, aminek használati helye a Mátravidék. Ezek az utalások és a későbbi közlések nyomán terjedt el tényként az, hogy a bódoganya a palóc műveltség és néphit egyik jellemzője 7 A középoszlop mellett egyes szerzőknél megjelenik még egy, amelyet bálványnak neveztek két esetben is, de lelőhelyüket nem jelzik elég pontosan: egyik a „palócság", a másik „Gömör megye", tehát valamivel szűkebb kör. 8 Ezzel felmerült a páros, vagy kettős középoszlop használatának lehetősége, amelyek egymástól távolabb, de ugyancsak a mestergerendát támasztották meg. A múlt század második felének és századunk elejének leírásai számot adnak arról, hogy palócföldön a bódoganya akkor már ritkaság számba ment. Terepbejárásaim is ezt igazolták, mert oszlopot hagyományos nevével és funkciójával együtt az északi hegyvidéken már szinte seholsem találtam. Megmaradt azonban néhány szép példány az erdősávtól délre azon a tájon, ahol az iparosodás következtében beállt modernizálódás nem változtatta meg lényegesen a lakóházat, illetve berendezését. A Palóc-kutatás során, vagy azzal kapcsolatosan gyűjtött további adatok azt bizo5. A kérdőívek az egri Dobó István Vármúzeum Néprajzi Adattárában vannak. 6. Magyar Néprajzi Lexikon II. 506. Hasonló megállapítást tesz, de irodalmi hivatkozás nélkül. 7. FINDURA Imre 1890. 179. 8. FINDURA Imre 1884. 26; PINTÉR Sándor 1880. 18.
