Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1993)

Kárpáti László: A gyöngyösi „arnótok" művészeti öröksége

- Győr — Bécs és a Mehádia — Temesvár - Szentes útvonalakon érkező áru fontos fogadó és továbbító állomása volt. Ugyancsak ennek az útvonalnak voltak jeles stációi a ráckevei és szentendrei (rác és görög), valamint a budai és a váci görög kompánia raktárai és üzletei. A partiumi (székelyhídi, diószegi és nagyváradi), valamint az erdélyi: brassói és aradi társulatok biztosították a felvidéki, így a tokaji, ungvári, miskolci, egri és gyöngyösi kereskedők árukészletének keleti irányból történő feltöltését. A debreceni kompánia a korai keletkezésűek közé tartozott. Amikor 1708-ban feloszlatták, akkor alakult meg a kecskeméti társaság. A debreceni kereskedők feltehetően ide, de részben Tokajba és Miskolcra is telepedtek. Tokajban már a 17. század végén is nagyobb számban éltek, csoportjuk egyre nagyobb lett, s így 1725-ben megalakíthatták kompániájukat. Tokaj a 17. században a kelet- magyarországi területek legfontosabb átkelőhelye volt. A hegyaljai bor, a máramarosi só, a faáru, a Tiszántúl szarvasmarhája, gabonája jelentette a tranzitforgalmat. A Brassó - Kolozsvár - Nagyvárad - Debrecen útvonal Tokajon át folytatódott egyrészt Buda - Bécs - Nürnberg, másrészt Kassa - Lemberg - Lublin - Varsó - Danzig irányába. Az elsősorban borkereskedelemhez kötődő tokaji kompánia a 18. század végén szűnt meg. Tagjai visszavándoroltak a Balkánra, többségük viszont a kereskedést folytatva másutt telepedett le. A társaság megszűnése után a hegyaljai borkereskedelembe bekapcsolódtak a miskolci, szórványosan más városok görög kereskedői. Az észak- és kelet-magyarországi kereskedőtársulatok közül létszámában, társadalmi szerepében és gazdasági térhódításában a miskolci kompánia volt a legjelentősebb. Fénykorukat a 18. század második felében élték, amikor kompániájuk a régióban vezető szerephez jutott. Miskolc példája nem véletlenül vetődik fel többször is. Ennek egyik oka az, hogy az itteni egyházközség nagyértékű, korai születési, házassági és halotti anyakönyvei - jelen ismereteink szerint — a legbővebb információs forrásul szolgálnak a diaszpóra növekedése szempontjából oly fontos, egyre sokszínűbb családi és üzleti kapcsolatok szálainak felgöngyölítésében. Ezeknek a dokumentumoknak az elemzése arról győzött meg bennünket, hogy az egyes kereskedő dinasztiák jól átgondolt rendszer szerint, szisztematikusan szőtték rokoni kapcsolataikat, szem előtt tartva az egyes kompániákba kebelezett családok árufogadó, továbbító kapacitását. A végcél elérése előtt legalább az útvonal egyrészének kockázatmentes, a rokoni kapcsolatok által biztosított lebonyolítását az üzleti rendszerben mindenek elé helyezték. A korábbi történeti feldolgozások csak sejtetik azt, hogy kereskedőink tevékenységüket két kultúrkör határán végezték. Ebből adódik az, hogy mindkét, a keleti- és nyugati-keresztény kultúra szabályait nap mint nap be kellett tartamuk; az egyiket a befogadó nemzet, a másikat pedig a saját egyházuk iránti tisztelet miatt. (Ti. vásár és dologtiltó napok idején, valamint a katolikus és az ortodox egyház eltérő ünneprendjénck okán.) * * * A gyöngyösi „arnót" kompánia 18. századi élete A hányatott sorsú gyöngyösi kompánia azon kevés magyarországi társaságok közé tartozik, amelynek 1711-ben megfogalmazott és az alapítás körülményeit feltáró dokumentuma szerencsésen fennmaradt. A városi jegyzőkönyv tanúsítja, hogy maguk a görögök kívánták jogállásukat rendezni és a későbbi konfliktusok elkerülése végett a város bírájával és tanácsával olyan egyezségre jutni, amely hosszú időre rendezi polgári és hivatásbéli státusukat, megvédi őket az inzultusoktól, valamint a hasonló portékával kereskedő idegen