Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1993)
Fülöp Lajos: Gyöngyös és környékének nyelvjárási sajátosságai
beszivárgás kezdődött, s a Mátra alján is jelentős kun-besenyő telepek alakultak. Feltételezhető, hogy a palóc név nem a kabarság eredeti neve, hanem későbbi átvétel, amelyet a kunok hoztak magukkal. A név- és eredetkérdéshez tegyük hozzá, hogy az évszázadok során elfeledett nevet Szeder Fábián elevenítette fel 1819-ben , és azóta a szakirodalom általában ezt használja a föld és a nép megnevezésére. Ami a területi tagolódást illeti, a teljes etnikum, illetve az egyes táji csoportok elhatárolása elég önkényes és nem is mindig megnyugtató. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy az egész és a részek összefüggését, integráns szellemi alkatát, nyelvét, műveltségét aligha lehet kétségbe vonni. A rendszerezési próbálkozások közül az egyik legjelentősebb Balassa Józsefé. Ő a magyar nyelvterületet nyolc nagyobb nyelvjárástípusra osztja, ezen belül is a szóban forgó részt északnyugati nyelvjárásnak nevezi. Fontos megállapítása, hogy az igazi palóc nyelvsajátságok a középpontban érvényesülnek leginkább, és ahogy távolodunk a góctól, úgy fokozatosan enyésznek. Szerinte a terület dialektológiai szemponttól négy kisebb részre osztható, úgymint középső palóc, keleti, nyugati és déli palócos nyelvjárásvidékre. 6 Balassa felosztását veszi alapul Kálmán Béla is. Elhatárolásában a palóc nyelvjárástípus a Vágtól keletre, a Dunától és a Pest-Cegléd-Szolnok vonaltól északra a Tiszáig és Borsod megye szegélyéig terjed, vagyis magában foglalja a történeti Bars, Hont, Nógrád, Gömör, Heves, Borsod nyugati, valamint Pest megye északi és keleti részét, a Jászságot és a szlovákiai magyarságot a Vágtól a Hernádig. Az előbbi felosztásokhoz képest különösen figyelemre méltó Imre Samu osztályozási kísérlete. Imre a mai magyar nyelvjárások területi tagolásában azt az elvet képviseli, hogy „az egyes nyelvjárások úgy olvadnak egymásba, mint a szivárvány színei, tehát a határok eléggé elmosódnak". 8 Ezeknek a meggondolásoknak az alapján a Magyar Nyelvjárások Atlaszának anyagára építve, részletezően és mindezideig a legpontosabban rögzíti a mai nyelvjárási valóságot. Tipologizálásában elkülöníti a középpalóc nyelvjárástípust, ezen belül a keleti, illetve nyugati középpalóc, majd az Ipoly vidéki, az északnyugati palóc, a nyugati palóc, a déli palóc és a keleti palóc nyelvjárástípust - ez utóbbiban a Sajó völgyi és az észak-borsodi részt, valamint a^Hernád vidéki, a Szikszó környéki nyelvjárástípust, melyek már a palóc terület peremén helyezkednek el, továbbá a Zagyva-Tárna-Tisza vidék nyelvjárásait (ide tartozik Gyöngyös és környékének, vagy például Eger környékének a nyelvjárása is), végül pedig a Budapest környéki nyelvjárástípust. Ez utóbbinak inkább csak az északi és a keleti része mutat palóc típusú sajátságokat. A vizsgált nyelvjárásterület középpontja, Gyöngyös a Mátraalján található, annak legnagyobb, legforgalmasabb települése. Gyöngyöspüspökit 1922-ben közigazgatásilag is a városhoz csatolták, Gyöngyössolymos - mivel már csaknem egybeépült Gyöngyössel ugyancsak régóta város környéki községnek számít, de Gyöngyöspata is 10 kilométeres körzeten belül helyezkedik el. Gyöngyös és közvetlen környéke Árpád-kori magyar település. 10 Az első sugár, amely 4 SZEDER Fábián 1819.26. 5 Vö.: PALÁDI-KOVÁCS Attila 1965.7. 6 BALASSA József 1891.75. 7 KÁLMÁN Béla 1966.80. 8 IMRE Samu 1968.62. 9 IMRE Samu 1971.349-61. 10 A történeti adatokat 1. BOROVSZKY Samu 1909.111.
