Bujdosné Pap Györgyi - Szilasi Ágota, H. (szerk.): In Honorem Dei. Noszvaj község egykori középkori református temploma és festett kazettás famennyezete - Megfejtett múlt 2. (Eger, 2016)
Az 1600-as évek második felében készült noszvaji famennyezet első, ismeretlen mennyező mestere (festőasztalos mestere, az is lehet, hogy képíró mestere), ki igen magas színvonalon végezte el munkáját, az egész országban elterjedt, sajátos mintakinccsel rendelkezett. A gazdag középkori biblikus jelképrendszerrel, illetve ősi csillag-mitologikus többlettel átszőtt dekoráció figurális és ornamentális (növényi, növekedésre képes) motívrunkincsében a magyar népi és a keleties mintakészlet, valamint a késő gótikus majd az olasz-reneszánsz formavilág keveredik egymással. A mester kedvelt motívuma volt a négyszirmú rózsa, vagy a szövevényes leveles-palmettás indafonatban megbúvó, a népi jelértékű díszítőművészetből átvett stilizált, változatos formában (nyitott vagy zárt kehellyel) megjelenő, női tulajdonságokat hordozó, óvó-védő erővel felruházott három szirmú tulipán, a bőséget idéző trombitavirág vagy a török eredetre visszavezethető szegfűforma vagy búzavirág. De fokozva a gazdagságot, találhatunk a szeretetet, de a hallhatatlanságot valamint a feltámadást szimbolizáló gránátalmát és az isten felé forduló, hozzá felemelkedő lelket megjelenítő napraforgót is a hol magasba nyúló, hol örvénylő rendszerbe szervezett ornamensben. A kutatók ugyan hol a művészettörténet, hol a népművészet felől közelítenek a festett famennyezetek képi ábrázolásaihoz, s e növényi ornamens stílusának, de főleg jelentéstartalmának felfejtéséhez — annak kijelentéséhez, hogy nem csupán a szép igényével megalkotott dekorációról van szó — elkerülhetetlen a magyar nép virág, illetve „virágozás” fogalmának ismerete. Hangsúlyozandó, hogy a virágmintát soha sem a természet (pl. kerti virágok) optikai megfigyeléséből vezették le. A mintakincset kézről-kézre adták, látva-fopták, másolták,89 olyannak festették, hímezték, faragták, amilyennek tudták, ami üzenetet, erkölcsi-szakrális üzenetet képviselt.9" E jelképrendszer nem egyéni élmények kifejezésére szolgált, hanem általános emberi élethelyzetek sztereotipizálására.91 „Képírás” volt, hiszen rendeltetéséből adódóan is túl kellett lépnie a puszta dekorativitáson, és ki kellett elégítenie a reformáció népies ízlésvilággal érintkező, jelképekben gondolkodó képigényét, s az új kultúra derűsebb világérzését.92 Alapvetően a kerek, tehát felülről, felülnézeti metszetben és a kehelyszerű, tehát oldalnézetből ábrázolt formákból komponálta mennyező mesterünk a nem tökéletes, de mégis szimmetrikus virágbokrokat: két oldalt visszahajló, inkább kerek virágokból, felül tulipánnal, ritkábban szegfűvel koronázva. Az olaszos minták jellegzetes indafonatos rendszerének erőteljes hatásáról is (Balogh Jolán „virágos reneszánsz” fogalmára visszautaltan) gyakran szó esik a kazettás famennyezetek növényi ornamentikáját értékelve, mely hatás a noszvaji mennyezet esetében is csaknem minden tábla díszítményének alapja. Olaszos, reneszánszos hagyományra vezethető viszsza az úgynevezett „olasz-koszorú”, bár az eredetileg babérlevélből font ornamens helyett itt már apró rnlipánmotívumokból formálja meg a mágikus erejű körformát.93 A leveles ágak, virágzó növények olykor vázából nőnek ki - az „olasz-korsó” elnevezése is itáliai átvételre utal94 -, mely nagyon jól helyettesíthető egy-egy szív, vagy virág motívummal.95 Az olasz-korsós elnevezés Kresz Mária szerint azonban nem él a nép körében. Némelykor a reneszánsz vázaforma még tisztán megjelenik, máskor 81
