Dr. Fűköh Levente szerk.: Malakológiai Tájékoztató 16. (Eger, 1997.)

DOMOKOS, T.: A mezőberényi Laposi-kertek régészetileg feltárt holocén üledékeinek malakofaunája

Míg a gödör falából vett minták a középső neolitikum (szakállháti, illetve tiszapolgári kultúra) előttiek, addig a Nikolin Edit-tői kapott anyag a szakállháti kultúra alatti, illetve utáni időkből származik. Krolopp, E. (1977) magyarországi negyedkori üledékek kronológiai adataival foglalkozó dolgozatából tudjuk, hogy a szakállháti kultúrához tartozó elődeink ezelőtt közel 6000 éve éltek az atlantikum második - Kordos, L. (1977) szerint - szárazabb periódusában. A relatíve szárazabb klímára utal Nikolin, E. által a jelenlegi talajvíz szintjéig feltárt neolit kút is. A feldolgozásra kerülő puhatestűek maradványait a szokott módon, 0,8 mm lyukbőségű szita segítségével végzett iszapolással nyertem ki. A meghatározásokat követően az eredményeket Pintér, L. (1984) rendszerét követve az 1. táblázatban foglaltam össze. Az 1. táblázat tartalmazza a mintavételi intervallumok felszíntől (85 mBf) mért addatait is. Mivel az ősgyep gesztenyebarna talajának A-szintje az 1984-es feltörést követően igen bolygatottá vált, eltekintettem attól, hogy a legfelső 55 cm vastag rétegekből is mintát vegyek. A régészeti leletek napvilágra kerülését elősegítette az a tény, hogy a telep kemencéit csak vékony talajréteg bontotta, s az ősgyep felszántásakor a kemencék tetejének roncsai a felszínre kerülhettek. A talajosodás megközelítően 1 m mélységig (C-talajszint) hatolt le erős kioldódás, illetve kompaktálódás kíséretében. A 4. minta annyira kemény volt, hogy a mintavételhez csákányt kellett használni. A 3. minta átmeneti jellegű, a 2. és 1. minta pedig egységesnek tűnő sárgás, jól iszapolható kőzetliszt volt. A 4., 3., 2., 1. minta iszapolása során nagy tömegben maradt vissza a szitán konkréció. A 4. mintában a konkréciók közül dominált az erdőtalajokra, vízmozgásos területekre jellemző 2 mm átmérő alatti frakciójú vasborsó. A 3. mintában a vasborsó csak mutatóban jelenik meg, de a poligonális mészkonkréciók 2 mm átmérő alatti frakciója itt éri el a maximumát és az iszapolás előtti anyag térfogatának megközelítően felét teszi ki. Lefelé haladva nemcsak a konkréciók mennyisége, hanem azok morfológiája is változik. A felszínhez közeli rétegek konkréciói „salakos" felületűek, a mélyebb rétegekre pedig már a legömbölyített formák jellemzőek. A 2. rétegben al mész-konkréciók dehidratálódását is meg lehetett figyelni. Az 5. minta feldolgozása során megállapítottam, hogy a nagyobb testű Lymnaea stagnalisok és Unio crassusok mészvázát teljes egészében üledék tölti ki. Az üledék beiszapolódása során különböző színű rögök, kerámia és faszén darabkák kerültek be a mészvázak üregeibe. Ebben a mintában a molluszkumon kívül Ophidia, Pisces és vízinövények maradványai jelzik a betemetődés döntősen ártéri jellegét. Eredmények A különböző minták feldolgozása során nyert összefoglaló 1. táblázatból kitűnik, hogy relatíve csekély a mocsári, állóvízi fajok száma, sőt a legmélyebbről vett minta nem is tartalmaz vízi fajt. Az egész szelvény mozgóvízi fajoktól mentes. Felfelé haladva a szelvényben némileg nő a vízi fajok száma, a szárazföldiek pedig elfogynak. Az 5. minta erősen kevert, hiszen 13 szárazföldi faj közül 9 létállapota alapján inkább szubfosszilis vagy recens volt (Domokos, T. 1995). Az első mintából előkerült szárazföldi fajok közül az amfibikus fajok, illetve Lozek, V. (1964) nomenklatúrája szerint: az erdős-sztyepp és a nedvességet kedvező fajok dominálnak. A 2., fajokban leggazdagabb rétegben megjelenik ugyan három vízi faj, de ennek ellenére a szárazföldi fajok száma 16 fajjal itt éri el a maximumát. Kiemelkedő a Vallonia costata nagy példányszáma és megközelítően 30%-os dominanciája. Az 1. és 2. minta malakofaunája olyan erdős-ligetes öskörnyezetet sejtet, amely az idő előrehalad-