Dr. Fűköh Levente szerk.: Malakológiai Tájékoztató 6. (Eger, 1986.)

Majoros Gábor: Csigák gyűjtése talajmintákból

minden darabra szükségünk van, ezt a frakciót is megszáríthatjuk és kiválogathatjuk. Ebbe a frakcióba a nagyon könnyű Vitrinahéjak és azok a héjak kerülhetnek, amelyekbe buborék kerül, miközben a kavaró vizsugár belezúdul a dekantálandó anyagba. Ezenfelül sajnos a nagyon kicsiny, vékony héjú Claus-ilidák /

Ruthenica

, Balea perversa

/ és az Euconulusok friss példányai gyakrabban jutnak ide, mert nehezen távozik el belőlük a levegő. Ez utóbbiakat leszámítva, gyakorlatilag elhanyagolható az igy elöntött héjak száma. Leöntés közben a törmeléket ajánlatos edényben vagy levesszüro szitában felfogni, még ha azonnal el is dobnánk azt, mivel könnyen eldugithatja a lefolyócsatornát. Nedves uszadékokat, minden előkészítés nélkül, nagy fazékban forralhatunk, mivel kőzetet nem tartalmaznak. Ilyenkor még az egészen nagy nád- vagy ágdarabokat is dekantálással távolithatjuk el.. Nagy mennyiségű uszadék esetében, ismételt forralásos dekantálásra is szükség lehet egy közbeiktatott száritás után, mert sok ágdarab anynyira át van itatva vizzel, hogy nem lebegtethető . Kiegészítésként megjegyzem, hogy a löszből származó, fosszilis csigák, esetenként forralás után sem ülnek le az edény aljára, mert szájadékukat légmentesen eldugaszolja a lösz; egyébként a módszer holocén és pleisztocén héjak dusitására is alkalmas, például tőzeges közegből-