Csintalan András (szerk.): Víz-Hangok. Az egri Országos Akvarell Biennálék/Triennálék (1968-2014) nagydíjasainak kiállítása - A Dobó István Vármúzeum kiállításvezetői 3. (Eger, 2017)
H. SziLASi Ágota Az egri Országos Akvarell Biennálék/Triennálék Az egri Dobó István Vármúzeum kortárs képzőművészeti gyűjteményének kiemelkedő szegmense egy különleges műtípusra, technikára, az akvarellel készült művekre fókuszál. A csaknem 200 darabos kollekció szorosan kötődik a közel ötven esztendős múltra visszatekintő egri Országos Akvarell Biennáléhoz, mely kiállítások sorozata 1968-ban indult útjára. Nem titkolt tény, hogy miniszterelnök-helyettesi szintről kezdeményezve, kultúrpolitikai szándékkal, a felkarolt művészek támogatására, meghívásos alapon szerveződött ez a kiállítás-sorozat az első időszakban. Illeszkedett abba a decentralizációs tervbe, hogy a vidéki nagyvárosok is bekapcsolódhassanak a művészeti közéletbe. Az 1961-es miskolci sokszorosító grafikai biennálé, majd a pécsi kisplasztikái biennálé (1967) után szinte az első vonalban indult útjára az akvarellisták egri fóruma. A Városi Tanács VB üléseinek jegyzőkönyveiből is kitűnik, hogy milyen fontosnak találta akkor az egri városvezetés azt, hogy minél több, országos jelentőségű művészeti és tudományos eseménynek adjon helyet az idegenforgalmára büszke város — ebbe a tendenciába illeszkedett bele az „Egri Nyár” művészeti és tudományos programsorozat részeként az országos akvarell biennálé is. Az első két rendezvényt még a budapesti Műcsarnok szakemberei és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Észak-magyarországi területi bizottsága koordinálták, és a zsűrizett, válogatott kiállítási anyagot hozták csak el Egerbe. 1972-ben, a harmadik kiállítás alkalmával kapta meg először a szervezés, lebonyolítás összes feladatát az egri Dobó István Vármúzeum, ahol a szakmai és gazdasági feltételek a rendelkezésre álltak. A kiállító hely pedig hosszú ideig a Gárdonyi Géza Színház aulája volt. A kiállítás-sorozatot jövőt feltételező, új utak keresésére ösztönző szavakkal indította útjára Németh Lajos, a kor kiemelkedő művészettörténésze. Gondolatait aköré a probléma köré építette katalógus-bevezetőjében, hogy a 19. század elejéig visszavezethető, gazdag és nagyon jelentős magyar vízfestészeti kultúránk ellenére „ay elmúlt évek során képzőművészetünk mostoha gyermekévé vált az akvarell 7
