Petercsák Tivadar (szerk.): Népművészeti örökségünk Heves megye. Kiállítás a Dobó István Vármúzeumban április 2-június 20. (Eger, 2004)
bágyfelszabadítást követően tovább nőtt a kevés földű parasztok száma. A 19. század végén a birtokosok 62 %-a 5 kát. hold alatti földterülettel rendelkezett, és csak 1 8 %-ának volt a család megélhetését biztosító 10-50 kát. holdnyi földje. A szőlőtermő vidékeken jelentős volt a földnélküli, napszámos munkából élő kapások aránya, a hegyvidéki falvakban pedig az esetleges ipari jellegű munkák és az időszakos mezőgazdasági részesmunka révén juthattak jövedelemhez. A kézművesek és kereskedők száma a mezővárosokban, különösen Egerben és Gyöngyösön volt magasabb (9-10 %). Heves a „sok nemes megyéje" volt, de zömük jobbágytelken és paraszti szinten élő kuriális nemes vagy földnélküli, ún. armális nemes. Néhány palóc faluban 46-56 % a nemesek aránya. A magyarság mellett a középkorban megjelenő vallonok, olaszok és németek járultak hozzá a szőlőművelés megújításához, a kézműipar fejlődéséhez és a mezővárosok kialakulásához. A török pusztítás után, a 1 8. században érkezett nagy számú szlovák és német betelepülő részben asszimilálódott, de a Mátra vidéki szlovákok máig megtartották nyelvüket és hagyományos kultúrájuk több elemét. Heves megyében napjainkig a katolikus vallás hívei vannak túlnyomó többségben, de Dél-Hevesben és a megye középső területein protestáns többségű települések is találhatók. A népművészeti tárgyak alkotói A népművészet, vagyis a parasztok és a többékevésbé hasonló életformát folytató egyéb társadalmi rétegek körében érvényesülő tárgyalkotó, díszítő- és ábrázoló művészet termékei több forrásból származnak. A családon belüli munkamegosztáson alapuló házi munka (fonás, szövés, hímzés, faeszközök készítése) keretében mind a nők, mind a férfiak előállítottak egyszerűbb és díszesebb darabokat. A nagyobb hozzáértést kívánó tárgyak a paraszti special isták (pl. járomkészítők, kosárfonók, fonalfelvetők) termékei. A kézműipari tevékenység következő szintje a házi ipar, amelynél a hangsúly az árutermelésen van. Jónéhány Heves megyei falu lakói éltek a vászonszövésből, háti kosárfonásból, faeszközök és ácsolt ládák, sírkövek és útszéli keresztek faragásából vagy faházak építéséből. A népművészeti tárgyak jelentős része a szakképzettséggel rendelkező kézművesektől, kisiparosoktól származik. A legtöbbször mesterremekbe készült céhemlékek formakincse és díszítménye utal egy-egy szakma és a céhszervezet múltjára, eszközkészletére, védőszentjére és az adott tárgy közösségi funkciójára. A mesterség művelőinek az összetartozását a céhládák jelképezték, a nyitott láda előtt tartották a céhgyűléseket. A céhpecsétek hitelesítették a hivatalos iratokat, az inasszabadító és a vándorlást igazoló leveleket. A behí-Berze Jani faragó pásztor. Mikófalva, 1931 Járomfaragás. Gyöngyössolymos, 1957 4
