Nagy Nándor: Keresztút a szovjet munkatáborig. A hatvani „összeesküvés” története - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 20. (Hatvan, 2017)
4. Befejezés: a koncepciós eljárás háttere
P. Pelbárt néhány egyénnel nagyon bizalmas volt. Ezek között volt egy színlelő jóakarója, de akivel utóbbi időben megszakította barátságos viszonyát s az rántotta be Pelbártot. (...) P. Jozafát egy évvel ezelőtt nyilatkozott valakik ellen, ezek bosz- szújának áldozata.112 A levél szövege egyértelműen utal arra - nevek említése nélkül hogy a ferences atyák letartóztatásának hátterében erőteljes személyes indokok is állhatták. A vizsgálati anyagból kiderült, hogy Pelbárt és Jozafát atya esetében is akadt olyan személy, aki vállalta a személyük elleni tanúskodást. A jegyzőkönyvekben szereplő szöveg, miszerint P. Jozafát megtiltotta volna Pelbárt atyának MKP-tagok családjaival való kapcsolattartást nem igazolható, a fenti jelentésben szereplő „színlelő jóakaró” sem ezt az opciót erősíti. (Természetesen ellenkező esetben sem lenne megmagyarázható, hogy válaszul miért volt szükség P. Lukács Pelbárt féljelentésére). P. Jozafát atya esetében feltűnő, hogy Horváth Miklós kizárólag az ő esetében tett tanúvallomást. Két szempontot érdemes figyelembe vennünk: Horváth az MKP egyik legszélsőségesebb vezetőjének számított, aki számos korabeli közismert hatvani személyt iktatott ki a helyi közéletből 1945-46 folyamán. Többek között az ő nevéhez kötődik Pálhidy Mihály, az Újhatvani Katolikus Kör vezetőjének 1945. májusi letartóztatása is, amelynek végrehajtását ráadásul a szovjet politikai rendőrséggel végeztette el. Ugyancsak minden eszközzel fellépett 1945 nyarán az ő visszaéléseit kivizsgálni hivatott hatvani rendőrséggel szemben is, és elérte több rendőri vezető eltávolítását. Horváth másrészt jól ismerte P. Jozafátot, hiszen a ferencesek látták el az újhatvani polgári iskola hitoktatói feladatát, ahol Horváth is tanított. P. Jozafát eskette össze Horváthot és ifjú feleségét 1944 őszén, sőt mint kiderült még az eljegyzési vacsorán is részt vett. A régi ismeretség nyomán Horváth Miklós talán számított volna a ferencesek támogatására, hogy növelni tudja ezzel az MKP hatvani elfogadottságát. A feltételezett visszautasítást Horváth - egyéniségéből fakadóan - személyes sértésként foghatta fel, és az „aki nincs velünk, az ellenünk van” attitűdjétől hajtva, a politikailag valószínűleg passzív ferences atyákban is ellenséget látott. A személyes motívum megjelenik Berényi Illés tragikus sorsában is, akinek egyik legnagyobb politikai ellenfele éppen a szomszédban lakott, így kapcsolatukat, mint a jegyzőkönyv elemzéséből is kiderült, más tényezők is terhelték. A források alapján nem láthatjuk át a résztvevők teljes motivációs hátterét, de talán feltételezhetjük, hogy eredeti szándékuk nem riválisaik szovjet munkatáborba való küldése lehetett, „csupán” erőteljes üzenetet kívántak küldeni, hogy a választási eredménytől és a taglétszámtól függetlenül kizárólag a kommunista párté lehet a vezető szerep a településen. A három hatvani fiatalember halálát más szerencsétlen tényezők véletlen összejátszása okozhatta. A VFK PRO az előzetesen vártnál jóval gyengébb nyomozati anyagot produkált, amely alapján joggal feltételezték, hogy a magyar igazságszolgáltatás nem ítéli majd el a koncepciós per gyanúsítottait. A politikai rendészet vezetője, Tömpe András azonban vélhetően presztízskérdésként kezelte az esetet, és élve az adott lehetőséggel, a szovjet katonai hatóságokra tolta át 112 MFL Acta Provinciáé 403/1946. P. Oslay Oswald jelentése. 1946. május 15. 52
