Nagy Nándor: Keresztút a szovjet munkatáborig. A hatvani „összeesküvés” története - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 20. (Hatvan, 2017)
4. Befejezés: a koncepciós eljárás háttere
a felmerülő „probléma” megoldását. A Magyar Kommunista Párt országos és megyei vezetése, valamint a politikai rendészet végre fellélegezhetett a gyöngyös-hatvani „összeesküvés” aktájának lezárása után. Döntésük azonban rendkívül súlyos következményekkel járt. Amennyiben a VFK PRO j óbb nyomozati anyagot állít össze, és esetleg a népbíróság mégis elítéli a hatvani fiatalokat, akkor Berényi Illés, Fehér Endre és Lukács Pelbárt nagy valószínűség szerint túlélte volna a koncepciós eljárás jogkövetkezményeit. Ugyanis a feltételezhető vádak alapján néhány éves magyar fegyintézetben letöltött szabadságvesztésre számíthattak volna, amelynek körülményeit nem lehetett összehasonlítani egy szovjet gulag-típusú tábor hétköznapjaival. A büntetés letöltése után, valamikor 1950-es évek első felében szabadulhattak volna. Megtörtén és reményvesztetten, de élve. Sem az érintett családok, sem az igazságügy-minisztérium nem kapott tájékoztatást a szovjet hadbíróságon hozott ítéletekről, és az elítélt magyar állampolgárok további sorsáról. Vélhetően hozzátartozói kérés nyomán Ries István igazságügy-miniszter 1948. február elején utasította a Budapesti Népügyészséget, kezdjenek vizsgálatot a gyöngyös-hatvani ügyben érintett - 1946 októberében már kivégzett! - P. Kiss Szaléz, illetve Berényi Illés és Fehér Endre hollétéről. Szekeres Károly népügyész sürgős jelentést kért az államrendőrség Államvédelmi Osztályától, amely a BFK PRO jogutódjaként jött létre, a VFK PRO egyidejű beolvasztásával. A 1948. február 19-i válaszlevélben Décsi Gyula alezredes közölte, hogy „osztálya” nem folytatott nyomozást P. Kiss Szaléz és társai ügyében, Fehér Endre és Berényi Illés pedig sohasem volt az osztály őrizetében. Décsi rafinált válaszában igazat is mondott, meg nem is, mivel az Államvédelmi Osztály valóban nem foglalkozott az üggyel, hiszen 1946 októberében még nem is létezett. Azonban éppen egyik elődszervezete, a Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya folytatta le az eljárást, amelynek állományához tartozott maga Décsi is, az 1946. április-júniusi események aktív részeseként. 1948-as népügyészségi adatkéréskor bizonyára jól tudta, hogy mi történt a szóba forgó személyekkel, de jobbnak látta félrevezetni a népügyészt és az igazságügy-minisztert egyaránt.113 A hatvani Berényi és Fehér család tagjai hiába várták vissza elhurcolt gyermekeiket, halálhírüket sohasem voltak képesek feldolgozni. A Berényi-család óhatvani temetőben található családi síremlékére rávésették Illés nevét is, az alábbi sírfelirattal együtt: „ki messze idegenben pihen, lelke haza vágyva szüleinek üzen". 113 ÁBTL 3.1.9. V-28399. 38-39. Dr. Szekeres K. és Décsi Gy. levélváltása. 1946. február.; MÁTHÉ Zsuzsa 2004.; FÖLDESI Margit 2009.271., 273. 53
