Nagy Nándor: Keresztút a szovjet munkatáborig. A hatvani „összeesküvés” története - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 20. (Hatvan, 2017)
Előszó
Előszó „Legalább hat-hét évig nem egyszer, nem kétszer álmodtam ezekkel a dolgokkal, annyira mélyen belevésődtek az emberbe, és hosszú idő, hat-nyolc év kellett, mire úgy nagyjából elfelejtette az ember, tehát kitörölte az emlékezetéből." - 1999-ben ezekkel a szavakkal vezette fel beszélgetésünket a több mint fél évszázaddal korábban koncepciós eljárás keretében letartóztatott interjúpartnerem. Bár ekkorra már számos, a történtekkel foglalkozó szakirodalmat és levéltári forrást tekintettem át, mégis Ocsovai Sándor komor tekintete, keserű hangvételben megszülető válaszai döbbentettek rá, hogy nemcsak rendkívüli, hanem egyúttal tragikus történet megismerésére vállalkoztam. A háborús időszak után a magyar lakosság hihetetlen élni akarással, hatalmas lendülettel látott hozzá az ország újjáépítéséhez. Kezdetben úgy tűnt, hogy a szovjet katonai megszállás ellenére lehetőség nyílik egy szabad, plurális politikai közeg kialakítására, amelyben a különböző világnézetű emberek egymás elveit tiszteletben tartva, közös célként Magyarország talpra állítását tartják a legfontosabb célnak. Bár a szovjet csapatok teljes támogatását élvező Magyar Kommunista Párt (MKP) is - legalábbis látszólag - szintén ezen az úton járt, azonban hatalmi törekvései már 1945-ben egyre inkább nyilvánvalóvá váltak. A kibontakozó magyar demokrácia csúcspontját jelentette az 1945. novemberi választás, melynek során a szavazásra jogosultak először választhatták meg parlamenti képviselőiket általános és titkos választójog alapján. Azonban az ország jelentős többsége nemet mondott az MKP szélsőbaloldali törekvéseire, amelyet az MKP vezetősége sértődötten vett tudomásul, és új irányt szabva, agresszív belpolitikai hadjáratba kezdett politikai ellenfeleivel szemben. Történettudományi szakemberek között a rendszerváltás óta vita zajlik arról, hogy a háború lezárulta és az 1948-as „fordulat éve”, illetve szűkebben az 1947. augusztusi meghamisított parlamenti választás közötti időszakot szárnyaszegett demokratikus kísérletként, vagy a kommunista hatalomátvétel felvezető szakaszaként értékelhetjük. Amennyiben egy Heves megyei kisváros, Hatvan korabeli történetéből indulunk ki, kénytelenek vagyunk az utóbbi elmélet mellett letenni a voksunkat, és szembesülni azzal a ténnyel, hogy a koncepciós eljárások és a kényszerrel kierőszakolt vallomások világa jóval hamarabb kezdetét vette. Hatvan XX. századi történetével egyetemi éveim alatt kezdtem el foglalkozni, amelynek lezárásaként a város II. világháború utáni első éveinek feldolgozását választottam történelem szakdolgozatom témájának. A szóban forgó időszakon belül a gyöngyös-hatvani „összeesküvés” jelentőségére témavezetőm, dr. Belényi Gyula egyetemi tanár hívta fel a figyelmemet, javasolva, hogy a fő csapásirányt ezen eseményre helyezzem, mivel a hatvani szál részletes feltárására még nem került sor. A levéltárakban azonban olyan mennyiségű irathalmaz került a kutatóasztalomra, hogy zöldfülű, éppen végzős történész-hallgatóként szembe kellett néznem a ténnyel: ez a feladat több időt és nagyobb rálátást igényel, így szakdolgozatomban e történetnek csak egy fejezetet szántam, amelyben a legfontosabb adatokat, tényeket összegeztem. Am 1999 júniusában sikeres államvizsgámon ígéretet tettem Belényi tanár úrnak, hogy a hatvani történetet a későbbiekben önálló kutatási témaként újra előveszem. 4
