Horváth László (szerk.): Grassalkovichok emlékezete. A 2000. szeptember 21-ei, Hatvanban megrendezett tudományos konferencia kibővített anyaga - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 15. (Hatvan, 2001)
Kelényi György: Grassalkovich Antal, a műpártoló
kupolát valósította meg ekkor épülő gödöllői kastélyán, vagyis a formának nagy jelentőséget, szimbolikus tartalmat tulajdonított. Az építmények állandó bővítése, korszerűsítése nem pusztán az udvar ízlésének folytonosan megfelelni kívánó főúr kastélyait jellemezte. A szellemi és az anyagi eszközök nagyarányú mozgósítása dacára a török hódoltság idején elpusztult, vagy megrongálódott építményeket eleinte országszerte csak szerény formában tudták helyreállítani. Sokszor csak igénytelen eszközökkel, helyben található építőanyagokból, egyszerű helyi mester, vagy kőművesmunkához értő személy irányításával épülnek ezek a korai világi vagy egyházi épületek. Általában csak Mária Terézia korára fejlődött annyit a gazdaság, hogy az építtetők megfelelő építőanyagokat, szakértő mestereket tudtak biztosítani és korábbi, sokszor szerényebb építményeiket méltó, új alkotásokkal váltották fel. A gödöllői épületegyüttes, olyan sikeresen fogalmazta meg a magyar főnemesség vidéki lakó- és reprezentációs igényét kielégítő épülettípust, hogy az építtetők széles köre fogadta el és tekintette mintának. Az építtetőről a gyorsan elterjedő kastélytípus stílusjegyeit Grassalkovich-stílusnak is nevezzük. A típust felhasználó építtetők egy csoportja családi, baráti kapcsolatban állt Gödöllő urával, de kastélyának népszerűsége természetesen nem csak ezzel magyarázható. A kastélyforma sikerét jól példázza, hogy a század végéig lényeges változtatás nélkül továbbélt - sőt, nem csak a kastélyépítészetben, hanem más, rokon építészeti feladatokban is (pl. püspöki paloták, városházák, vármegyeházák). Az épületek U-alakúak; főhomlokzatuk legtöbbször az utca felé, két szárnyuk pedig hátra, a kert felé néz. A tömeget három rizalit tagolja; a két sarokrizalit kisebb mértékben, a középső viszont erőteljesen hangsúlyozott. A középrész magasabb, mint az oldalszárnyak és önálló, magasan kiemelkedő manzárdtetős lefedést kap. Középen nyílik a kapuzat, felette a piano nobilet erkély, lizénás tagolás és a többinél magasabb, díszesebb ablaksor (legtöbbször három ablak), fent pedig oromzat is kiemeli. A középrész tehát minőségileg más, lényegét tekintve eltérő a többi tömegtől. Emeletén a díszterem sokszor kétszintes, és mindenkor nagyobb belmagasságú, mint a többi terem. Az épületek egyemeletesek; a homlokzatokat nem pilaszterek vagy oszlopok, hanem rizalitok teszik változatossá, mozgalmassá. A belsőben teremsor, előtte pedig, az udvari oldalon, folyosó fut végig. A terek közül csak a díszterem hangsúlyos; a kastélyok funkciójának megfelelően a hivatalos, a társadalmi reprezentációval összefüggő terek (pl. lépcsőház, fogadóterem) nem jelentősek. A kastélyok között nem okvetlenül a közős tervező-építész jelenti a kapcsolatot, hanem az építtetők azonos igénye. Ezért a művek között szoros összefüggést, néha részletekbe menő egyezést is felfedezhetünk, de a komolyabb eltérések sem ritkák. Feltűnő, hogy az építtetők ragaszkodnak a középrizalit manzard-kupolás lezárásához - erre jelképes szerepe miatt tartanak igényt. A kupolás térlefedés, amely a koronát is felidéző formájával a budai várpalota óta felségjelvény, az uralkodónak, vagy a birtok urának, az építtető főúmak a jelenlétét, a mű nem-hétköznapi szerepét fejezi ki. Felvetődik még a kérdés, hogy milyen kapcsolat fűzi a gödöllői kastélyt az ugyanekkor épülő budai királyi palota épületéhez. Elsősorban Grassalkovich személye a kapocs, hiszen a királynő kívánságára a magyar udvari kamara elnökeként ő felügyeli a budai építkezést is. 87
