Horváth László (szerk.): A tavaszi hadjárat. Az 1996. március 14-i tudományos konferencia anyaga - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 13. (Hatvan, 1996)
Horváth István: „Mezőre táborba szállottunk” (Adatok Nógrádból a márciusi ifjak eszmeiségéről, tetteiről)
Újra jelentkezett itt is nemzetőrnek, de az őrszolgálat teljesítéséhez nem sok kedve volt, és az „őrállási tehertől drága négy húszasért váltottam meg magamat, amit szállásadó Hartmann Rudolf ügyvéd, ki magát káplárnak adta ki, zsarolt rajtunk. ” Nagy Iván a harcmezőn 1848 őszén Nagy Iván mindennapjai augusztusban lényegesen megváltoztak. Felizzott hazafiasága arra ösztönözte, hogy Zsiga bátyjával együtt „4 font és néhány lat ezüst súlyú gombokat, a haza oltárán” felajánlja. 1848. augusztus 17-én Krúdy Gyula ügyvéd rábeszélésére - aki egyébként az író Krúdy nagyapja volt - együttesen megjelentek a „honvéd toborzó bizottmánynál, és mindketten megkapták a »bevételi cédulát«”. Lelki állapotát az alábbi napló-sorok őrizték meg. „Azon izgalims állapot, mely akkor a hazafi kebleket, főleg a fiatalságét rezgésbe, hullámzásba hozó, engem is épp úgy gyújtott, lelkesített, mint minden más jóravaló fiatalt, és hogy a lángoló, jobban modhatnám rohanó lelkesedésnek az önkénytesekhez való felcsapásra nézve augusztusig ellentállhattam, illetőleg addig is, hogy nuigamat megbírtam tartóztatni, sajátos körülményeimnek és főleg annak tulajdonítható, hogy a nagy bűv szó "a haza veszélyben van " még addig ki nem mondatott. ”8 9 Nagy Iván ezt követően a világosi fegyverletételig, a temesvári csatáig a hadfiak életét élte. A sorozó Gedeon őrnagy azt tanácsolta a két delikvensnek, hogy a Szombathelyen megalakult, és a Pápán állomásozó VII. honvédzászlóaljnál jelentkezzenek. Augusztus 19-én gőzhajóra szálltak, és Győrön át 20-án reggel megérkeztek Pápára. Nagy Iván a 4. századhoz került, ahol szeptember 2-től tizedesként szolgált, Zeinner százados, közvetlenül pedig Kovács József főhadnagy, századparancsnok parancsnoklata alatt.10 11 Zászlójuk - amelyet Traumpmann Lajos vitt a menet élén - „fehér habos selyemből volt, köröskörül háromszögű vörös, zöld, selyem félkockákkal szegélyezve. A zászló egyik oldalán Magyarország címere, másik oldalon a B.Sz.Má- ria képe díszlett. A rudja színe nemzeti szín volt. ”11 A zászlóaljat 72 altiszt közreműködésével irányították. A katonák felszerelése elég kezdetleges volt. Alapját a puska szuronnyal alkotta. A ruházatból csak a köpönyeg volt kiadva és a sapka. Egyébként kiki a maga ruhájában volt. Kivéve a tiszteket és néhány altisztet, akik „magának csináltattak honvéd ruhát”. Szep8 Visszaemlékezések I. 110. ill. 112.p. 9 U.o. 119.p. ill. 117-p. 10 U.o. 127.p. 11 U.o. I22.p.. 80