Horváth László (szerk.): A tavaszi hadjárat. Az 1996. március 14-i tudományos konferencia anyaga - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 13. (Hatvan, 1996)
Hajagos József: A Heves vármegyei 26. honvédzászlóalj története 1848–1849-ben
\ \ átvevő osztrák hadügyminisztérium kezében maradt. Hosszas huzavona után májusban Annyiban megváltozott a helyzet, hogy a magyar hadügyminisztérium alárendeltségébe helyezték a Magyarországon állomásozó császári-királyi alakulatokat. Uralkodói ígéretet csikartak ki arra nézve is, hogy az országban állomásozó nem magyar alakulatokat hazaiakkal váltják fel. Az alakulatok cseréje azonban hosszadalmasnak ígérkezett (és bizonyult is!), ugyanakkor kétséges volt a magyarországi változásokat többnyire bizalmatlanul fogadó idegen csapatok, különösen tisztjeik hűsége a magyar kormány iránt. Ebben a bizalmatlansággal terhelt, s az érlelődő délvidéki lázadás légkörében a magyar politikai vezetés számára létfontosságú volt egy megbízható fegyveres erő megteremtése. Erre alkalmatlan volt az eredetileg belbiztonsági feladatokra létrehozott nemzetőrség. Ezt szervezetlensége, hiányos felszerelése, kiképzetlensége és fegyelmezetlensége nagy tömege ellenére is alkalmatlanná tette katonai feladatok ellátására. ígéretesebbnek tűntek a nemzetőrségi törvény meglehetősen tág értelmezésével létrehozott honvédzászlóaljak. A május közepén felállítani rendelt 10 zászlóalj megszervezése június végére jórészt befejeződött. Ez köszönhető annak, hogy szervezésükhöz rendelkezésre álltak a császári-királyi hadsereg hadfogadó szervezetei, irányításukra pedig a hadügyminisztérium és a miniszterelnök felügyelete alatt álló Országos Nemzetőri Haditanács. A megszervezett honvédzászlóaljak, mint „önkéntes rendes mozgó” nemzetőrség az utóbbi alárendeltségébe kerültek. Az első tíz honvédzászlóalj felállításának sikere után kezdett hozzá az ösz- szeülő országgyűlés a hadügyi törvény megvitatásához. 1848. július 11-én a Batthyány-kormány vezérszónoka, Kossuth Lajos pénzügyminiszter az ország veszélyeztetett helyzetére hivatkozva 200.000 katonát és 40 millió forintot kért az ország védelmére. Kossuth előterjesztését az országgyűlés egyhangúan megszavazta. A közvélemény és a politikai vezetés egy része a megajánlott újoncmennyiségből teljesen magyar lábra állított hadsereget, vagyis honvéd alakulatokat kívánt szervezni. Batthyány Lajos miniszterelnök és Mészáros Lázár hadügyminiszter viszont - kerülni akarván a birodalom másik felével való összeütközést - a megajánlott létszámból a magyarországi sorozású császári-királyi gyalogezredek 4. zászlóaljait kívánta felállítani. Mészáros előterjesztése alapján az első ütemben 40.000 gyalogost és 4.300 lovast kellett volna kiállítani. A kibontakozó vitában Batthyány arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy nemcsak azt kell nézni mi volna jó és jogos, hanem azt is, hogy a törvényhez a király szentesítése is szükséges: "És ha őfelsége nem fogná szankcionálni határozatunkat, egyik vagy másik minisztérium leléphetne ugyan, de törvény nem lenne, és így katona sem; pedig nekünk védelemre van szükségünk." A hadügyminiszter szakmai és a miniszterelnök politikai érvei ellenére a vita elsősorban érzelmi alapon folyt. A megegyezést Kossuth kompromisszumos javaslata segítette elő. Javaslata megegyezett az erre a témára kiküldött ország104
