Horváth László et al. (szerk.): Múzeum és kortárs képzőművészet. Az 1994. november 18-i szakmai tanácskozás anyaga - Hatvany Lajos Füzetek 12. (Hatvan, 1995)
Novotny Tihamér: Néhány szentendrei megjegyzés
dőljük, igen örvendetes tény, mivel jelen pillanatban ez a legátfogóbb, a legteljesebb, a legkönnyebben hozzáférhető anyag, amely a ma és a közelmúlt Szentendréjének művészeti keresztmetszetéről mintegy a logikai képregény és a gazdag mintavétel szintjén, már-már „didaktikusán” beszélni tud. A múzeum gyűjteménye és gyűjtőköre azonban, sok esetben indokolatlanul ugyan, de ennél jóval nagyobb és kiterjedtebb. Jelen pillanatban - Bodonyi Emőke művészettörténész kollégám adatait felhasználva -, ha jól számolom, 252 művész kb. 6300 alkotása található meg a Ferenczy Múzeum állandó kiállításain és raktáraiban. Az anyag tehát, néhány kivételtől eltekintve, zömében a XX. századból származik, s magában foglalja vagy érinti a modem magyar képzőművészet kb. 70-100 évének Szentendréhez kötődő vagy köthető, változó minőségű művészeti „teljesítményét”, kisebb és nagyobb, gyengébb vagy erősebb stílustörekvéseit, iskoláit, csoportjait vagy csoportosulásait, és esetenként egy-egy elhunyt alkotó egyéni munkásságát is. (Pl. „posztnagybányai-poszt- impresszionista”, „római”, és „európai” iskola, Régi és Új Művésztelep, Vajda Lajos Stúdió, Barcsay-gyűjtemény stb.) II. Hogy ebből mégis mi tekinthető, s mi nem igazán kortárs anyagnak, arról azt hiszem, e mostani hozzászólás keretei között nem lenne célszerű a totális és abszolút szabatos meghatározásig menő „filozófiai” és „filológusi” vitát indítani. Részemről tehát, egyrészt inkább maradva a gyakorlatias szemlélet és az evidencia szintjén, a fogalom szélesebb értelmét használva, kortársnak (!) tekintem azokat a művészeket, akik az idő folyamatának jelen pillanatában is élnek és alkotnak. így, bár paradoxonnak tűnik az állítás, de a századik éve felé közeledő Bánovszky Miklós éppúgy kortársa az 1932-ben született Deim Pálnak, mint az 1964-es születésű Vincze Ottónak.* Ez azonban, most már nemcsak a művészek életkorát vagy születési dátumát, hanem inkább a konkrét művek tartalmi és formai jelentéskomplexumát, ábrázolási módszereit, ikonográfiái sajátosságait és világszemléleti irányultságát tekintve, elvezet bennünket a „kortárs” fogalom szűkítéséhez. Ilyen megvilágításból nézve a jelenséget, Bánovszky akár a 30-as években, akár a legutóbbi időkben készült posztimpresszionisztikus ízeket hordozó, atmoszférikus vagy hűvösen tárgyilagos szemléletű festményei szinte „automatikus módon” sorolódnak az ún. történeti anyaghoz. Ebből természetszerűen következik az a gondolat, hogy nem kizárólag és nem minden esetben a folyamatos mában születő, egy-egy alkotó önmagához viszonyított, legfrissebb műve képezheti egy leendő kortárs gyűjtemény állan* Bánovszky Miklós 1995. január 17-én elhunyt. 44
