Horváth László et al. (szerk.): Múzeum és kortárs képzőművészet. Az 1994. november 18-i szakmai tanácskozás anyaga - Hatvany Lajos Füzetek 12. (Hatvan, 1995)
Passuth Krisztina: Történeti avantgarde ma – aktuális kiállításpolitika
mint például legutóbb-a frankfurti „Die grosse Utopie” nagyszabású tárlata is. Lassanként az oroszon kívüli más mozgalmakba is bizonyos betekintés nyílik, bár talán nem éppen úgy, nem azon a szinten, ahogy a legjobban szeretnénk. Az elmúlt két évben igen fontos kezdeményezésnek tartom a Bukarestben rendezett modern XX. század első harmadát felölelő kiállítást - annál is inkább mert éppen a román avantgarde-ról lehetett mindezideig a legkevesebbet tudni, noha történeti jelentőségét, az 1924-es nemzetközi bukaresti kiállítás fontosságát, az ott megjelent folyóiratok (Contimporanul, Punct, 75 HP) úttörő jellegét senki sem vitatta. Mégis, ez a rendkívül érdekes, számos Maxy, Victor Brauner, Marcel láncú és más művet bemutató tárlat megőrizte félbizalmas jellegét: csak a legszűkebb beavatottak számára vált ismertté; legjobb tudomásom szerint azóta (másfél éve) sem készült róla semmilyen katalógus, még egy hevenyészett műtárgy-lista sem.* Holott ez a kiállítás - 1924 óta először - mutatta be a román avantgarde-ot keresztmetszetben s tette ilyen módon lehetővé, hogy az legalább elvileg bekerülhessen a nemzetközi vérkeringésbe. A románnál sokkal előnyösebb helyzetben van a cseh művészet, amelynek - még a nyolcvanas évek végén - sikerült valamelyest a nemzetközi szakértői közvéleménnyel elfogadtatnia magát. A darmstadti Mathildenhöhe-ben rendezett nyilván szűk közönséget számláló nagy nemzeti bemutatók - a románnal szemben - rendkívül igényes, tudományos feldolgozást nyújtó katalógusokkal tették magukat, ha nem is halhatatlanokká, de a nemzetközi kutatás számára hozzáférhetővé. A cseh kubizmust is az utolsó négy évben „fedezték fel” a nyugati világban: elsősorban a düsseldorfi majd párizsi, a Centre Pompidou-ban tartott bemutatója jóvoltából. De szerencsés módon a cseh kutatás itt nem állt le: néhány hónappal ezelőtt rendezték meg Prágában a cseh avantgarde központi, kulcsegyéniségének, Karel Teigének monografikus kiállítását, amelyhez egy nemzetközi tudományos konferencia is társult. Ilyen módon legalább egy fehér foltra fény derült: az addig politikai okokból elhallgatott kitűnő kritikus, szerkesztő, a nemzetközi jelentőségű tipográfus elnyerte az őt megillető helyet. Mindezek azonban sajnálatos módon - inkább elszigetelt kísérletek, melyek a nyugati tudományos világ nagyon szűkkörű érdeklődését keltik fel. Sajnos a kelet-közép-európai országok esetében sem sokkal jobb a helyzet. Ahogyan 1989 előtt, most sem ismerjük - vagy csak nagyon kevéssé - a hozzánk legközelebb álló országok, régiók művészeti törekvéseit, sem azokat, akik a XX. század elején, sem pedig azokat, akik most tevékenykednek. Ennek köszönhető, hogy az ez év májusában Bonnban rendezett egészen nagyszabású „Europa, Europa” rendezősége ( Ryszard Stanislawski és Christoph Brockhaus) * Egy szép kivitelű kiállítási katalógus végül 1994 decemberében megjelent: „Bucure^ti anii 1920-1940 íntre avangardá §i modernism”. 14
